Ugrás a tartalomra

Erős Márti: Papírpillangók

oklevél

Rebeka képtelen volt megszokni reggelente a kocsijánál várakozó kirendelt őrt. Gyakran váltották egymást, így minden első alkalommal elkérte tőlük a jelvényüket. Biztos, ami biztos. Nem akarta bevallani magának, de a lelke mélyén egy kicsit mindig csalódott, amikor kilépve az ajtón nem Fábiánt látta várakozni a bogár előtt. Még akkor is, ha a férfi állandóan kritizálta a vezetési stílusát. De nem várhatta el a nyomozótól, hogy huszonnégy órában őt őrizze. Így legtöbbször Deltás vagy Nyakigláb kísérte őt a munkába és hazafelé is. Nem emlékezett a nevükre, és mivel annyira keveset beszélnek, már kínosnak érezte volna többszöri alkalom után megkérdezni tőlük. Így az alacsony, kigyúrt fazon lett Deltás, a magas, vékony rendőr pedig Nyakigláb. Rebeka néhányszor próbált beszélgetést kezdeményezni velük, de Nyakigláb általában csak egyszavas válaszokat adott, Deltás pedig minden kijelentést egy hümmögéssel nyugtázott. Bár sosem találták meg igazán a közös nevezőt, Rebeka hálás volt nekik, amiért végezték a munkájukat. És különösen azért, hogy civilben jöttek, így nem volt feltűnő, amikor a kórház parkolójában kiszálltak, és elbúcsúztak tőle. A munkahelyén jól ismerte a biztonsági őröket, mivelhogy nem egy be volt avatva a védelmi programba. A kórházban azonban a lány kissé szükségtelennek tartotta az óvintézkedéseket, mivel az intézmény területére alapvetően csakis szigorú biztonsági előírásoknak megfelelve lehet belépni. A dolgozókat ujjlenyomatolvasó és retina szkenner várja a főkapunál. A járóbetegek pedig csak beutalóval, illetve személyazonosság igazolása után jöhetnek be az épületbe. 
Aznap is túlesett a szükséges belépési protokollon, intett Zoltánnak, a biztonsági őrnek, aki fejbiccentéssel üdvözölte, átöltözött az egértápszer szagú földszinti öltözőben, majd a harmadik emeletre sietett. Hellerman intenzív osztályára belépni az tudott, aki ismerte az ajtónyitó kódot, ami nem volt más, mint a legelső Brodmann hetes műtét dátuma: 20300724. Rebeka begépelte a számokat, és a fotocellás ajtó azonnal kinyílt. 
– Csak emlegetni kellett – köszöntötte Éva. Zöld műtős ruhában volt, nyakában fonendoszkóppal. Fejét enyhén jobbra billentve tartotta, mivelhogy telefonált. Közben egy mappát és egy kis csésze kávét adott Rebeka kezébe. – Igen, itt van doktor úr. Most adtam át neki. Rendben. Viszhall. 
– Mi újság? – kérdezte Rebeka, miközben besétáltak a konyhába.– Jött egy új ambuláns beteg, akit várólistára teszünk. Fel kellene venned őt Hellerman helyett. Ő most éppen műtőben van, de itt a beteg mappája és a kérdések, amiket fel szoktunk tenni az első vizsgálatkor. És a kávé, amit neked főztem, amiért máris telenyomlak melóval, amint belépsz az ajtón. 
– Ezért vagyok itt, vagy nem? – mosolygott Rebeka, majd beleivott a gőzölgő kávéba. – Mit tudunk a betegről? 
– Huszonhét éves férfi, Füzes Gábornak hívják. Veleszületett fokális epilepsziája van. Labor rendben, enyhe anémia, vérgáz fiziológiás, CT tiszta, nincs nyoma térfoglaló folyamatnak, ezt az MRI is igazolta. 
– Gyulladásos paraméterek? 
– CRP 4,5. Rendben van. 
– De? 
– Teszteltük a szérum szintjében lévő apolipoprotein szintet. Az ApoE 4 gént – kezdte gondterhelten Éva. 
– Mi lett az eredmény? 
– Pozitív, méghozzá két alléllel. 
– Vagyis tizenkétszeres a kockázata az Alzheimer-kór kialakulásának – fejezte be Rebeka. Éva bólintott. 
– És már jelentkezett a térérzékelés zavara. Az első korai tünet. Tehát gyorsan progrediál. 
– Te jó ég… még csak huszonhét, de ha így folytatja, tíz év múlva a családját sem ismeri fel – sóhajtott Rebeka. 
– Ha egy-két éven belül meg tudnánk műteni, akkor megúszhatná. 
– Ahhoz donor kell, Éva. Méghozzá megfelelő paraméterekkel. 
– Mostanában nagyon kevés az alkalmas szervdonor. Sok a téves riasztás. Szegény betegeket meg minden egyes alkalommal berángatják a kórházba, azzal a tudattal, hogy lehet, hogy aznap megműtik őket. Még ha passzol is a donorszerv és a recipiens, akkor is legalább két beteg potyára utazik be, akár az éjjel kellős közepén.
– De az az egy, akit sikerül megműteni, esélyt kap egy új életre – fűzte hozzá bizakodóan Rebeka. 
– Hát igen. Ezért szép ez a szakma – értett egyet Éva, majd barátságosan megveregette Rebeka vállát. – A beteg az ambulancián vár rád. 
A lány sebtében felhajtotta az utolsó korty kávéját is, majd elindult. 
Először sétált be a Hellerman-féle intenzív ambuláns rendelőjébe. Világos helyiség, az ablak a kórház parkjára néz, középen két egymással szembe fordított íróasztal a rendelő orvosnak és a transzplantációs koordinátornak vagy éppen az adminisztrátoroknak. A falon köszönetnyilvánítások és rövid történetek, képek a korábbi sikeres műtétek alanyairól. Rebeka letette a beteg mappáját és a vizsgálati lapot az asztalra, amikor kopogtak az ajtón, amely a váróterem felé nyílt. 
– Szabad! 
– Doktornő, beengedhetem a beteget? – kérdezte a koordinátor hölgy. 
– Persze, jöjjenek. 
Középmagas, szőke, mosolygós zöld szemű fiatal fiú lépett a szobába és üdvözölte a doktornőt. Nagy lapáttenyerével határozottan és barátságosan kezet rázott. 
– Jó napot, Gábor! Örülök, hogy megismerhetem. Foglaljon helyet – Rebeka az asztalok előtt álló fotel felé intett. 
– Részemről öröm. Köszönöm, hogy fogadott – azzal elfoglalták a helyüket, a koordinátor hölgy is leült az asztalához, és tollat ragadva várta, hogy jegyzetelhessen. 
– Tiszay Rebeka vagyok, aneszteziológus. Bizonyára konzultáltak már Dr. Hellermannal a lehetőségeiről. 
– Igen, már beszéltünk a professzor úrral. Azt mondta, hogy a műtét során a falcsonti lebenyben fognak kicserélni egy kis részt. 
– Ez így van. Ez a rész a Brodmann-féle felosztás szerint a hetes terület, amely többek között a térérzékelő központot foglalja magában. A hibásan működő régiót kimetszik, majd a donorból kivett szervrészlettel helyettesítik. Általában beletelik egy-két hétbe, mire az agy elfogadja az új részét, eközben a beteg folyamatosan immunmoduláló szereket kap, hogy az immunrendszere ne próbálja meg kilökni a behelyezett agyi központot. A kritikus időszak az első egy-két hónap, amikor még a szervezet megpróbálhatja idegen testként kezelni a transzplantált régiót. Természetesen ezt folyamatos gyógyszereléssel, megfigyeléssel és elkülönítéssel lehet kontrollálni. Ha letelt ez az időszak, utána már biztonságosabban érintkezhet a szeretteivel, más emberekkel. Addig azonban érdemes kialakítani otthon egy elszeparált tiszta helységet, hogy mire kiengedik a kórházból, legyen hol rehabilitálódnia. A lehetőség szerint kerülni kell a fertőzéseket, mivel az immunmoduláló szerek legyengítik az immunrendszerét, ezért jobban ki lesz téve a betegségeknek – magyarázta Rebeka. – Itt a kórházban külön szobát fog kapni, az orvosok, ápolók, pszichológus és gyógytornász is beöltözve fog önnel foglalkozni, hogy minél inkább megvédjük a kintről behozható vírusoktól. Itt mindenkivel lesz majd egy kis beszélgetés, hogy a kollegák is el tudják mondani önnek, mire számíthat a műtét utáni időszakban. Amennyiben sor kerül a transzplantációra, én, vagy a többi altatóorvos valamelyike fogjuk szedatívumokkal ellátni a beavatkozás előtt. Végig ott leszünk magával, és figyeljük, hogy megfelelő mennyiségű fájdalomcsillapítót kapjon. Ha szükséges vérátömlesztés a műtét során, azt is mi fogjuk végezni. Tudom, ez az információ sok lehet így egyszerre – mondta kedvesen Rebeka, mikor látta, hogy Gábor egészen elkékült az elmondottaktól. – De fontos, hogy mindennel tisztában legyen, mielőtt aláírja a beleegyezést. 
Gábor bólintott. 
– Hány hasonló műtétet végeztek eddig? 
– Az országban harminchét Brodmann-transzplantáció történt már, és ezek közül mindegyik sikeres volt. Dr. Hellerman remek szakember, és a csapat is tapasztalt. A legjobb kezekben van – biztatta a doktornő, miközben feltette a férfi karjára a vérnyomásmérőt. – Kissé tachycard – állapította meg az adminisztrátor hölgynek. – Nyugodjon meg. Kér esetleg egy pohár vizet? 
– Igen, köszönöm – mondta hálásan Gábor. – A professzor azt mondta, hogy az epilepszia megszüntetésére létezik egy bevett eljárás – folytatta bizonytalanul. 
– Úgy van. A hippokampusz egyik oldali eltávolítása. Ez egy páros szerv, amely főként az emlékezésért felel. Sok esetben használták már. 
– Azt mondta, amennyiben vállalom, akkor a transzplantáció alatt egy beavatkozás során elvégezné ezt is. 
– Igen, célszerű egy műtéti feltárás során megoldani a két problémát – helyeselt Rebeka. 
– Van bármi mellékhatása a hippokampusz eltávolításának?
– Mint már említettem, a hippokampusz páros szerv, mindegyik oldalon egy-egy csikóhal alakú kis képződmény, amely a rövid távú memóriáért felel. Az emlékek rendezését is ő irányítja, mint például, hogy melyik emlékünk mikor kerüljön át a rövidtávúból a hosszútávú memóriába, vagyis a nagyagykéreg valamely részére. Amíg ez nem történik meg, addig a hippokampuszban tárolódnak bizonyos ideig. Ez akár két-három év emlékezetét is magában foglalhatja. Éppen ezért előfordulhat némi rendezetlenség, kisfokú memóriazavar. De mivel a másik oldali hippokampusz jól funkcionál, ezért közel sem annyira lesz radikális ez az emlékkiesés, mint az Alzheimer-kórnál. Előfordulhat például, hogy nem emlékszik, kell-e tejet vennie a boltban, vagy elhozta-e a munkahelyéről az egyik fontos dokumentumot. De az nem fordulhat elő, hogy ne ismerje meg a rokonait például. A már meglévő emlékek, a hosszútávú memória érintetlen marad. 
– Pék vagyok, szóval nem valószínű, hogy ott hagyok egy fontos iratot a munkahelyen. Max a kemencében felejtem a kenyeret – nevetett Gábor. Rebeka is elmosolyodott. Kedvesnek és őszintének találta a férfit. Aki megérdemli, hogy boldog és jó emlékekben gazdag életet éljen a családjával. 
– Van egy kétéves kisfiam, Bence – mondta, majd mutatott róla egy képet, amelyen éppen seprűn lovaglást játszik. Tejfölszőke haját az apjától örökölhette. 
– Nagyon szép kisfiú – dicsérte Rebeka. 
– Remélem, láthatom majd felnőni. Vagy legalábbis emlékszem majd rá. 
– Úgy lesz – ígérte a doktornő. A koordinátor hölgy letette a tollát, majd megtörölte a szemét. 
– Ha potenciális donorról értesülünk, akkor azonnal telefonálni szoktunk a várólistán lévő betegeknek. Maximum háromnak, akik a lista tetején vannak, és a legnagyobb szükségük van a szervre. Önnek gyorsan progrediáló kezdődő Alzheimer-kórja van, és a betegség célcsoportjának tekinthető ötvenes korosztályhoz képest nagyon fiatal. Ezért jó esély van rá, hogy a lista tetejére kerül. Fontos, hogy mindig elérhető legyen, szoktuk javasolni, hogy rakjanak össze egy bőröndbe minden szükséges holmit, arra az esetre, ha azonnal kellene bejönniük a kórházba. Márpedig ha telefonálunk, akkor a lehető leggyorsabban kell érkezniük – Rebeka hagyott egy kis szünetet, majd folytatta. – Az agynak a normál működéshez hatalmas mennyiségű oxigénre van szüksége. Az agyhalál természetes körülmények között csak két-három másodperc erejéig jöhetne létre. Mesterséges lélegeztetésnél azonban hosszú ideig fennállhat, hogy dobog a szív, mert kívülről a géptől kapja az oxigént. Pumpálja a vért a test többi részébe, azonban az agyba nem jut el, ezért az pusztulásnak indul. Az agytörzs degenerálódik először. Aztán sorban a többi rész, legvégül a nagyagy területei. Az agyhalál beálltától számítva van kb. harminc perc arra, hogy megmenthessük az agy bizonyos részeit, mielőtt a hipoxia, vagyis az oxigénhiányos állapot súlyosan károsítaná őket. Tehát minél előbb meg kell kezdeni az átültetést. 
– Tehát akinek az agyából kivesznek egy részt a számomra… neki még dobog majd a szíve? 
– Igen – sóhajtott Rebeka. – De ez a mesterségesen fenntartott keringés csupán az élet illúziója, hiába dobog a szíve, nem képes levegőt venni, látni, hallani, gondolkodni, nem érez semmit. Az agyhalál az egyedi személyiség halála is egyben – magyarázta. 
Gábor felállt, és lassan sétálni kezdett a szobában. 
– Kinyithatjuk az ablakot, kérem? Olyan meleg van itt. 
– Természetesen – felelt a koordinátor, és készségesen kitárta az ablakokat. Lentről a parkból madárcsicsergés hallatszott fel. A kórház udvarán álló kis szökőkút távoli csobogása megnyugtatóan hatott a szobában ülőkre. Egy percig csend volt. Azután Gábor szólalt meg. 
– Tudni fogom, hogy kitől kapom a szervet? 
– Ezeket az adatokat bizalmasan kezelik. A gyakorlat szerint nem fogja tudni, hogy ki volt a donor. 
– Meddig tart egy transzplantáció? 
– Hét-nyolc órától akár tizennégy-tizenöt óráig is eltarthat. Dr. Hellerman vezetésével és asszisztáló aneszteziológusokkal végzik majd itt, az intenzív osztály feletti műtők egyikében. 
– Mi történik műtét után? 
– Műtétet követően azonnal az intenzív osztályra szállítják, egyelőre lélegeztetőgépen lesz, folyamatosan monitorozni fogjuk az EKG-értékeit és a vérnyomást, pulzust, szaturációt. Körülbelül fél vagy egy napig altatjuk még a műtét befejezése után. Megkapja majd a gyógyszereit, köztük az immunszupresszív hatású prográfot is, ami a szerv kilökődését akadályozza. Előfordulhat, hogy ettől a szertől vagy a többi szedatívum együttes hatásától rövid távú hallucinációi lesznek. Ez általában egy-két napig tarthat, de nem törvényszerű, hogy bekövetkezik. 
– Maga nagyon alapos – nézett Gábor Rebekára.
– Próbálom mindenre felkészíteni, hogy a lehető legtöbb információ tudatában hozza meg a döntést. 
– Köszönöm a részletes tájékoztatást – mondta Gábor hálásan. 
– Ez a legkevesebb. Ha lennének még kérdései, nyugodtan hívjon – biztatta Rebeka. 
Búcsúzáskor ismét kezet fogtak. Rebeka kifelé menet még hallotta, ahogy a koordinátor hölgy által készített beleegyező nyilatkozaton serceg a toll. Gábor aláírta, ezzel vállalva a beavatkozást. Rebeka azt kívánta, bár minél hamarabb sor kerülne a műtétre. A szívébe zárta a beteget. 

Erős Márti