Szakállas nő, túlsúlyos és túlságosan magas férfi, alacsony növésű ember – és még sorolhatnánk azokat az átlagostól eltérő alkatú szereplőket, akik felléptek P. T. Barnum cirkuszában. A legnagyobb showman című amerikai zenés-táncos film a sokak által merész álmodónak, mások szerint csalónak tartott üzletember életét, meggazdagodásának történetét, Amerika legnagyobb utazó cirkuszának megalapítását meséli el.
Elég sablonosan – foglalta össze röviden a véleményét a filmről a júliusi Uzsokimozi két vendége, Flamich Mária és Hoffmann Rita fogyatékosságtudomány-kutató. Mária vak, Rita pedig gyengénlátó, számukra a film nem volt akadálymentes, a látvány uralta filmben kevés információt kaptak ahhoz, hogy a szereplőket azonosítsák, a cselekményt követhessék.
A Dr. Ureczky Eszter által vezetett beszélgetésen a két fogyatékosságtudomány-kutató elmondta, természetes reakció, hogy az átlagostól eltérő alkatúakat tovább nézzük. Ugyanúgy vonzzák a tekintetünket, ahogy az áruházban a fehér blúzok közé keveredett piros. A tudomány azonban különbséget tesz aközött, ha valakit megnézünk, és aközött, ha valakit megbámulunk. Nemcsak P. T. Barnum cirkusza épült erre a „kápráztató borzongásra”, a 19. században számos helyen „mutogatták” a rendkívüli megjelenésű embereket. Vannak azonban arra is történelmi példák, hogy fontos társadalmi pozícióhoz jutottak.
A filmtől és az abban ábrázolt freakshow témájától távolodva Flamich Mária és Hoffmann Rita személyes történeteket mesélt. Beszéltek a gyerekkor meghatározó, szerető és támogató közegéről, tanulmányaikról, az életük során megélt segítségről és azokról a mondatokról, gesztusokról, amelyek megsebezték őket, és a zene fontosságáról.