Illetve észrevesszük, hiszen egyre ingerlékenyebbek vagy lehangoltabbak vagyunk, nehezen toleráljuk a különböző helyzeteket, látszólag ok nélkül keveredünk konfliktusokba, fáj a fejünk, és bár fáradtak vagyunk, aludni egyáltalán nem biztos, hogy tudunk, nincs étvágyunk, vagy éppen ellenkezőleg, folyamatosan ennénk, rosszabb esetben eszünk is. A jeleket bármeddig sorolhatnánk.
Normális dolog az, hogy mobillal/tablettel/notebook-kal a kezünkben kelünk, fekszünk, eszünk, iszunk, futunk a futógépen, nézzük a gyermek ünnepi műsorát az óvodában? Normális dolog az, hogy azonnali kényszerrel válaszolunk a felvillanó üzenetekre, közösségi médiás bejegyzésekre, a főnöktől érkező emailekre? Rendjén van az, hogy végeláthatatlan ingerdömping uralja és határozza meg az életünket? Hogy szinte már nincs lehetőség intimitásra, hogy értetlenül nézünk arra, aki a természet jelenségeibe feledkezve sétálgat, aki a padon ülve olvas, vagy aki nem hajlandó azonnal reagálni a neki küldött üzenetekre? El kell azt fogadnunk, hogy a gyermekünk padlót fog estére, és az őt ért folyamatos behatások miatt vigasztalhatatlanul nyűgös, sírós, majd éjszaka hozzánk bújik, mert a feldolgozatlan ingerek álmában is gyötrik? A válasz nyilvánvaló: nem. Egyáltalán nem.
Mi az a túlingerlés? Egyszerűen fogalmazva: az érzékek túlterhelése. Túlstimulált állapotban az agyat és a testet sokkal több információval bombázzuk, mint amennyit kezelni/feldolgozni képes. Ez az inger lehet kizárólag szenzoros típusú, például egy koncert fény- és zajterhelése, de komoly pszichés megterhelés is társulhat hozzá, mint amikor sok órát töltünk el a képernyő előtt munkavégzés alkalmával, egy nehezebb feladat kapcsán.
A fentieket értékelve úgy tűnhet, nem olyan nagy a baj, hiszen ilyen az életünk, de pont azért, mert ilyen az életünk, vagyunk sokkal nagyobb veszélyben, mint gondolnánk. Sajnos, mára ez a folyamatos túlterhelés/túlingerlés lett a normális, ami oda vezethet, hogy esetleg túlterhelésfüggőkké válunk.
A folyamat hátterében az ingerek kapcsán felszabaduló neurotranszmitter, a dopamin áll, amely vegyület jelátvivő funkciója sokoldalú: szerepe van a mozgás koordinálásában, motivációban, jutalom-érzésben, predikcióban, függőség kialakulásában, munkamemóriában, valamint a végrehajtó funkciókban. Ahhoz, hogy folyamatosan jól érezzük magunkat, és a dopaminreceptorok csökkenő érzékenységét ellensúlyozni tudjuk, egyre több ingerre, illetve egyre nagyobb mennyiségű dopamin felszabadulására van szükségünk, amivel máris megérkeztünk a függőség állapotába. Elvesztjük a kontrollt, és folyamatosan a különböző eszközökön lógunk, várjuk a jelzéseket, üzeneteket, leveleket. Egyszerre nézzük a televíziót, a számítógép monitorját, kezünkben a telefon, és biztos, ami biztos, lecsekkoljuk az okosóránkat is. Körömrágás, izgés-mozgás, cukoréhség, fejfájás, szédülés, száguldó, nem nyugvó gondolatok, emésztési problémák, feszültség, erős szívdobogásérzés. Kiégés. Ismerős?
Ha mindez nem lenne elég, muszáj a gyermekekre is gondolni. 1980-ban húsz gyermekből egyet tartottak ADHD-snak (attention deficit hyperactive disorder), ma az arány 1:9. A kérdés sokfaktoros – pl. a jobb pszichiátriai diagnosztikai eszközök, vagy a viselkedészavarokkal kapcsolatos tabu mérséklődése is szerepet játszik ebben –, ugyanakkor az egyik legfontosabb kiváltó tényező bizonyosan a gyermekek képernyő előtt töltött idejének jelentős növekedése. A felnőttekhez hasonlóan a gyermekeknél is azt látjuk, hogy minél több mesterséges stimuláció éri őket (televízió, videójáték, tablet, PC, mobiltelefon, stb.), annál kisebb az esély arra, hogy a személyes kapcsolatok, a természetben töltött idő és a mozgás vonzó legyen számukra.
Mi a megoldás? Van egyáltalán reális esély arra, hogy a folyamatot megfordítsuk, és ismét az olvasás, a sport, a természetjárás, a személyes kapcsolatok megerősödése, és úgy egyáltalán a lassúbb élet, a pillanatok meg- és átélése legyen életünk fókuszában? Persze hogy van. Mindig van megoldás, de ehhez az szükséges, hogy valóban akarjunk változtatni. Nyilvánvalóan sokkal könnyebb féligazságokhoz és álindokokhoz menekülni, hogy pl. ilyen ez a felgyorsult, a digitalizációra alapuló világ, ezt el kell fogadni, és nekünk kell ehhez adaptálódni. Hát, nem. Ha egészséges nemzedéket szeretnénk látni felnőni, akkor erővel kell beavatkoznunk. Nem leszünk népszerűek sem a közvetlen felnőtt környezetünkben, és pláne nem a gyermekeink körében. Hitre, erőre, kitartásra, határozottságra van szükségünk, és természetesen arra, hogy magunk jó példát mutassunk. De megéri. Aki látott már kütyük nélküli túrázásba, sportolásba, meseolvasásba, játékba „kényszerített” gyermeket, az tudja, hogy a kezdeti ellenkezés hamar feledésbe merül. A gyermeket hamar elkapja a gépszíj, akarata ellenére is egyre jobban érzi magát az új környezetben, és előbb-utóbb beérkezik a nem mesterséges környezet generálta flow élménybe. Kisimul, ellazul, és a tevékenységet követő fáradtság jelei is mások lesznek. Megfigyelhetjük, hogy a gyermek ilyen jellegű élményeinek számának növekedésével egyre könnyebb lesz őt meggyőzni arról, hogy mindez jó, a változás érte, és nem ellene történik.
Könnyű persze ezt elhatározni, de eleinte valószínűleg küzdelmes lesz távoltartani a gyermeket a képernyőtől, pláne akkor, ha a barátok pont az ellentétes irányba csábítják, vagy ha a gyermek fél a kiközösítéstől, illetve a társaktól származó gúnyos megjegyzésektől. Saját magunkat is „nehezebb” helyzetbe hozzuk azzal, hogy a gyermek kezébe nyomott telefon, tablet helyett aktívan kell vele foglalkoznunk, energiát, időt, szeretetet és türelmet kell fektetni abba, hogy nívós, hasznos tartalommal töltsük meg a napjait.
Az esetleges nézeteltérések alkalmával azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy mi a fontosabb: az, hogy megússzuk az aktuális konfliktust a gyerekkel, vagy hogy megóvjuk őt a túl sok zaj és digitális megterhelés okozta pszichés következményektől.
Nagyon fontos szem előtt tartani a gyermekek érdekeit, de felnőttként is bőven van feladatunk az ingerek csökkentése terén. Nekünk magunknak is változtatni kell a hozzáállásunkon, részben saját egészégünk védelme érdekében, részben pedig családtagjaink, illetve a velünk kapcsolatban állók nyugalma érdekében, hiszen a mi fáradtságunk, kilúgozottságunk, illetve az együtt töltött idők során tapasztalt fókuszvesztésünk – mindenre figyelünk, csak éppen arra nem, akivel vagyunk – sokat ronthat személyes viszonyainkon és a tőlünk függők érzelmi állapotán.
A munkavégzés vonatkozásában egyértelműen meg kell szabni a korlátokat, a munkával, illetve a családdal töltött időt élesen el kell választani. Ott kell jelen lennünk 100%-ban, ahol éppen vagyunk. Nincs kifogás, nincs mentség, nincs „bocsánat, a főnököm hív, fel kell vennem”, mert félő, hogy ha egyszer-kétszer engedünk, akkor a folyamat ismét bedarál bennünket, és pont azokat bántjuk meg leginkább, akik a legfontosabbak számunkra.
És hogy érhetjük el, hogy kevesebb legyen a zaj körülöttünk? Bármi szóba jön, amivel ki tudunk lépni a mókuskerékből. Legfontosabb, hogy csökkentsük a képernyő előtt töltött időt, olvassunk könyvet, hallgassunk zenét, menjünk el egy múzeumba, és feledkezzünk bele az ott látható szépségekbe, a kötelező csöndbe. Menjünk ki a természetbe, hallgassuk az ottani neszeket, adjuk át magunkat a patakcsobogás gyógyító hangjának, feküdjünk hanyatt, és nézzük a felhők mozgását. Fussunk, tornázzunk, jógázzunk, mozogjunk bármilyen nekünk tetsző módon. Igyunk meg egy pohár bort, vagy együnk egy jó sütit, de úgy, hogy semmi mást nem csinálunk közben, csak a kortyokra, falatokra, zamatokra koncentrálunk. Egészen más élmény lesz, mint robotpilóta üzemmódban fogyasztani.
És végül a legfontosabb: mindez ne feladat legyen, hanem egy utazás, amelynek esetleges göröngyeit ne kudarcként, hanem csak átmeneti nehézségként éljük meg, hiszen a cél pontosan a lelki érzelmi terhek csökkentése, nem pedig újabb teljesítendő projektek behúzása a már minket terhelők mellé.
Hasznos linkek
https://www.sciencedirect.com/topics/psychology/overstimulation
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/23406224/
https://reader.elsevier.com/reader/sd/pii/S0149763418306250?token=D1530D98F7EBABC5D4EAD4FA498C525CFF9D802A62D5CBA31069D83A2F6E8A0421F2E091A5E3465F1BDB3C67F0ADE5FA&originRegion=eu-west-1&originCreation=20230313081613
https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0028393220303766
https://www.verywellmind.com/how-your-environment-affects-your-mental-health-5093687#toc-identifying-if-environmental-change-is-needed