„Jó hír: karácsony reggel van.
Rossz hír: be vagyok osztva a szülészetre.
Még rosszabb hír: megszólal a telefonom. A felettesem. Nem állítottam be a vekkerem, gőzük sincs, hol kések.
Még ennél is rosszabb hír: a kocsimban alszom. Időbe telik, mire betájolom, hol vagyok és miért.
Jó hír: a jelek szerint az esti műszak után aludtam be, vagyis itt vagyok a munkahelyemen, a kórház parkolójában.
Pattanok ki a kocsiból, egy gyors tusolás, és készen állok, mindössze tíz percet késtem.”
Adam Kay angol író hat év képzés és hat év kórházi praxis után hagyta el az orvosi pályát. Rezidensként vezetett naplójának bejegyzéseiből született az Ez fájni fog. Egy fiatal orvos naplója című könyv, amely a hivatás örömeiről, szépségeiről számol be, nehéz esetekről, megrázó pillanatokról, és egyben a pályaelhagyáshoz vezető út szomorú krónikája, egy kiégés története.

A kiégés az egészségügyben
A kiégés (burnout) szindrómát először Herbert Freudenberg amerikai klinikai pszichológus írta le. Meghatározása szerint a kiégés krónikus érzelmi megterhelés és stressz nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, a célok és az ideálok elvesztésével jár, és amelyet a saját személyre, a munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek. Az érzelmi kimerülés, elszemélytelenedés és teljesítménycsökkenés alkotta tünetegyüttes a humán szolgáltatások területén: az egészségügyi, oktatási és szociális intézményekben dolgozóknál, rendőröknél, jogászoknál jelentkezett. Kiváltó oka nemcsak az Adam Kay regényéből is idézett túlterhelés, túlórázás, többműszakos és ügyeleti rendszer lehet. Kiégéshez vezethet a nem pontosan meghatározott munkahelyi feladat, a munkavégzéshez szükséges információ hiánya, az, ha az ismétlődő feladatok rutinná válnak, és ha hiányzik a munkával kapcsolatos visszajelzés, ha elmarad az elismerés, kritika.

„Az orvosok és az ápolónők a stressz-dús és nagy érzelmi munka igényű hivatás miatt különösen fogékonyak a kórkép kialakulására” – írja dr. Morvai Veronika „A kiégés (burnout) szindróma” című cikkében. A megelőzés és a kezelés eszközei a kommunikációs gyakorlatok, a viselkedési tréning és az oktatás. Ebből a szempontból különösen izgalmas olvasni Adam Kay könyvét: a túlfeszített munka, a közel 20 órás műszak, a teljes kimerültség azonban valamilyen eufóriával, felszabadultsággal párosul, azzal az érzéssel, hogy orvosként jót tett és hasznos volt. Bár mindezt a családi és baráti kapcsolatok megsínylették, a fordulópontot az ő történetében mégsem ez, hanem egy orvosi hiba jelentette. Bár a vizsgálatok Kay számára megnyugtatóan zárultak, az eset rámutatott saját sebezhetőségére, valamint magára utaltságára a trauma feldolgozásában: „… én a dolgot igazából nem intéztem el magammal, együtt éltem vele. Fél évig egyáltalán nem nevettem, a mosolyom is látszat volt csupán – gyászoltam. Lelki tanácsadásra szorultam volna – a kórháznak kellett volna intézkednie az ügyben.” Kay azt írja könyve utószavában, pályaelhagyóként ő még csak „hiba volt a mátrixban”, azóta azonban „minden munkabeosztáson ott éktelenkedik a B tervet aktiváló orvosok hiánya – vagy Kanadában működnek, vagy Ausztráliában, vagy gyógyszercégeknél, vagy a londoni Cityben.”
Jill Maben londoni kutató azt vizsgálta kérdőívek és interjúk segítségével, hogyan alakul a brit ápolók pályája a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatban töltött évek során. Az eredmény szomorú: két évvel a diploma megszerzése után a többség csalódott volt, az eszmék és a megtapasztalt valóság közti szakadék kiégéshez, gyakori munkahelyváltáshoz, pályaelhagyáshoz vezetett.
Miért boldogtalanok az orvosok? – ezt a kérdést teszi fel cikkében dr. Morvai Veronika is.

A számos külföldi kutatásra, felmérésre alapozott válasz szerint az orvosok egy részének nehézséget jelent a legjobb ellátást nyújtani a stresszel teli környezetben. Túlterheltek és kimerültek, úgy érzik, nem kapják meg a munkájukhoz szükséges támogatást. A stressz elleni védekezésként cinikussá válnak, érdeklődésük a beteg helyett a betegségre irányul. „Az orvosoknak, közöttük is elsősorban a sebészeknek nagyfokú a mentális és fizikai kimerülése, kiégettsége. […] Pszichiáterek, különösen gyermekpszichiáterek között gyakoribb a depresszióval és mentális zavarokkal járó kiégés, mint más szakterületen dolgozók között (Korkeila és mtsai, 2003). Nőgyógyász onkológusok körében a kiégési szindróma gyakorisága egy kutatás szerint 26% (Elit és mtsai, 2004). Transzplantációt végző sebészek között MBI-vel végzett felmérés eredménye szerint az érzelmi kimerülés 38%-ban, a deperszonalizáció 27%-ban, a teljesítménycsökkenés 16%-ban fordult elő. Fiatal orvosoknál (rezidenseknél) ugyancsak gyakran alakul ki kiégési szindróma (Thomas, 2004).”
2001-ben egy öt országban végzett felmérés szerint a kórházakban dolgozó ápolónők több mind 40 százaléka mutatta ki a kiégettség jeleit. „Meglepő, hogy a tanuló nővérek között nagyobb a kiégés gyakorisága és magasabb a szintje, mint a dolgozó nővéreknél. A kezdő nővértanulók között több a kiégési szindrómában szenvedő, mint a képzés közepén vagy a végén tartók között. Úgy érzik, elborítja őket az iskolai követelmény, nem találnak időt az alvásra, sportolásra, rendes étkezésre, szociális életre.”
A pályaelhagyás a kiégésnek csak egyik „enyhe” következménye. Ha nem ismerik fel a burnout jeleit, nem kezelik azt, súlyos alkoholizmus vagy drogfüggőség is kialakulhat, és előfordulhat öngyilkosság is.
Önkizsákmányoló társadalom
A kiégés fogalmát és jelenségét nem csak a mindennapi nyelvhasználat kezeli a fentieknél kiterjesztettebben és általánosabban. 2019-ben a burnout szindróma felkerült a WHO betegségeket és rendellenességeket jegyző listájára (International Classification of Diseases), mint a nem megfelelően kezelt munkahelyi stressz okozta állapot, amelyre a kimerültség érzete, a fokozott mentális távolságtartás a munkától vagy a munkához kapcsolódó negatív attitűd, illetve a csökkent szakmai hatékonyság jellemző.

Byung-Chul Han svájci filozófus, kultúrteoretikus a szubjektum és a neoliberális kapitalizmus viszonyát, a technológia gyors változására adott reakcióit elemző műveiben az önkizsákmányolást és a belőle sarjadó kiégést a mai társadalom egyik legjellemzőbb vonásaként említi. Véleménye szerint a 21. század teljesítményelvű, amely depresszív és kudarcot valló embereket hoz létre. A teljesítménykényszer miatt az ember sohasem érzi azt, hogy elérte volna célját, helyette állandó versengésben van önmagával, ami lelki összeomláshoz vezet. A kiégés társadalma című könyvében a jelenkori társadalmat egy munkatáborhoz hasonlítja, amelynek különlegessége, hogy „egyszerre vagyunk benne rabok és felügyelők, áldozatok és tettesek, urak és szolgák. Önmagunkat zsákmányoljuk ki. A kizsákmányoló egyben kizsákmányolt is.”
„A milleniálok számára a kiégés alapélmény: ez írja le legjobban, milyenné neveltek minket, hogyan kapcsolódunk a világhoz, hogy vélekedünk róla, és különösen a mindennapi tapasztalatainkat. És ez nem egyéni vélemény. Ez számunkra az alapállapot” – ezt Anne Helen Petersen írja Jöttünk, láttunk, elegünk van – A fiatal felnőttek és a kiégés című könyvében. Az amerikai író és újságíró 2019 januárjában a Buzzfeeden írt cikket saját korosztályáról, a milleniál vagy Y generációként emlegetett 1982 és 1995 között születettekről. A cikket követően számos visszajelzést kapott a kortársaitól, ezek után állított össze egy kérdőiívet számukra, ez alapozta meg a számos személyes történettel, sorssal kiegészített könyvet. Az izgalmas, a szülők generációját, a társadalmi előítéleteket és megosztottságot is elemző könyv szomorú konklúziója, hogy az Y generáció számára az önmegvalósítás önkizsákmányolássá fajult, az euforikusan indult munka a végén összeomláshoz vezet.
„A kimerültség annyit tesz, hogy az ember elér egy pontra, ahonnan már nem tud továbblépni; a kiégés viszont azt jelenti, hogy eléri azt a bizonyos pontot, de tovább hajszolja magát napokon, heteken vagy akár éveken át.” – írja Anne Helen Petersen. Úgy gondolja, hogy ebben a túlhajtásban szerepet játszik az is, hogy eltűnt a blokkolóóra, a szimbolikus és konkrét határ a munkahely és a magánszféra között. Megszűnt a határ üzemcsarnok és nappali között, vagy ahogy Adam Kay történetében láttuk: hálószoba és autó között.

Felhasznált irodalom
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma, fordította: Miklódy Dóra, Simon-Szabó Ágnes, Typotex Kiadó, 2019.
Adam Kay: Ez fájni fog – Egy fiatal orvos naplója, fordította N. Kiss Zsuzsa, Athenaeum Kiadó, 2019.
Dr. Morvai Veronika: A kiégés (burnout) szindróma, https://www.omtki.hu/index_htm_files/feu0502c1.htm
Anne Helen Petersen: Jöttünk, láttunk, elegünk van – A fiatal felnőttek és a kiégés, fordította: Tóth Enikő Mária, Athenaeum Kiadó, 2021.