Dr. Ficzere Andrea személyes hangú bevezetőjét két klinikai szakember előadása követte.
Oláh Rita klinikai szakpszichológus a művészet, a kultúra terápiás és közösségalkotó erejéről beszélt. A felmérések szerint a magyar lakosság 30-40%-a szenved mentális betegségben, a depresszióban szenvedők 75%-a kezeletlen. Mindez nagy terhet ró az egészségügyre és a társadalomra, hangsúlyozta a szakember, ezért nagyon fontos a mentális betegségek és a pszi-szakmák társadalmi elfogadottsága. Ebben is segíthet a kultúra, például az olyan filmek, amelyek hozzájárulnak egy mentális betegség társadalmi elfogadottságához – például az Esőember az autizmusra, Az apa a demenciára, a Maffiózók című sorozat a pánikbetegségre, a Terápia című sorozat pedig a pszichológus munkájára hívta fel a figyelmet. Oláh Rita kitért arra, milyen fontos szerepe van a kultúrának a kiégés (burn-out) megelőzésében, majd előadását egy kissé átalakított Kodály-idézettel zárta: kultúra nélkül lehet élni, de nem érdemes.
Mit jelent a boldogság? – ezzel a kérdéssel nyitotta előadását Dr. Németh Zsófia belgyógyász, a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház orvosigazgató-helyettese. A választ egy kis videóval indította, amelyben egy fehérje szállítja az endorfint. Valóban ez a legpontosabb válasz a kérdésre, kérdezte az előadó, majd ezt meg is válaszolta, mégpedig úgy, hogy szerinte nem, hiszen sokkal komplexebb folyamatról van szó. Ő szomatikus orvosként a különböző mérhető értékekből (pl. vérnyomás) tájékozódik, ezért viccesen jelezte, hogy nagyon érdekelné, mi a boldogság mértékegysége, hogyan mérhető a kultúra hatékonysága a gyógyításban. Számára az elképzelt, ideális epikrízis nem csupán a beteg állapotát, a felírt gyógyszerek adagolását, a só- és zsírszegény diéta és a mozgás szükségességét tartalmazná – Dr. Németh Zsófia mindezt kiegészítené az olvasás, a zenehallgatás, a színházba járás felírásával is.
A rendezvény három terapeuta előadásával, módszereik bemutatásával folytatódott. Szalai Lilla irodalomterapeuta azt a feliratot idézte, amely a thébai könyvtárba látogatókat fogadta: a könyvtár „gyógyszeres ládika a léleknek”. Az irodalomterápiás csoport egy adott téma – például a konfliktuskezelés – köré szerveződik. A foglalkozás résztvevői egy irodalmi szöveg kapcsán, a terapeuta vezetésével beszélgetnek. Az irodalomterápia mindenki számára ajánlható, a csoportmunka pedig nemcsak a felvetett probléma megoldásához vezet közelebb, hanem empátiára és toleranciára is tanít.
Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta a saját meseterápiás módszerének a születésébe és kialakulásába avatta be a hallgatóságot. Ösztöndíjas mesekutatóként ötéves gyereke súlyos betegsége vezette rá a mesék erejére. Kórházakban, börtönökben mesélt hosszú éveken keresztül, majd 2010-ben leült az íróasztalához, és végiggondolta a mesemondás általa már tizenöt éve folyamatosan tapasztalt hatásmechanizmusát. Így jött létre a Metamorphoses Meseterápiás Módszer, amely nem más, mint az életút mesékkel való kísérése. Boldizsár Ildikó hangsúlyozta: nincs gyógyító mese – nem a mese gyógyít, hanem a világkép, amelybe beavat, és a kapcsolódás a meséhez.
Mindenkiben ott van az alkotóerő, a teremtés szándéka – hangsúlyozta előadásában Szűcs Fatin Fanni, a Katarzisz Komplex Művészetterápia módszerével dolgozó művészetterapeuta. A Dr. Antalfai Márta által kidolgozott módszer alkalmazása során az alkotáshoz segítségül hívják a társművészeteket, mivel a felolvasás vagy zene okozta relaxált állapot belső képeket hív elő, és mindezek együtt hozzák létre a katarzisélményt, a belső megtisztulást. A művészetterápiás módszer a természet – az évkör – és a lelki működés közti párhuzamot is kihasználja. Szűcs Fatin Fanni általános iskolásokkal dolgozik, a foglalkozások célja a szorongás, a motivációhiány, az iskolai számonkérés okozta izgalom oldása, és a pandémia okozta sérülések feldolgozása is.
Szilágyi Klára építész a labirintusjárásról mint önismereti módszerről beszélt, és meg is épített egy labirintust a konferenciateremben, amelyet a résztvevők a szünetekben bejárhattak. A labirintus számos kultúrában megjelent az ókortól a középkoron át a modern időkig. Szilágyi Klára beszélt arról, hogy miért jó dolog labirintust járni – a labirintus hagyományosan beavatási szertartás, illetve a húsvéti szertartás része, de modern önismereti módszerként is használják, például gyászfeldolgozásra, elengedésre.
A szünet után Mácsai Pál színművésszel, az Örkény Színház igazgatójával és Csákányi Eszter színművésszel beszélgetett dr. Ficzere Andrea. Szó esett a Terápia című sorozatról, amelyben Mácsai egy pszichológust, Csákányi Eszter pedig az ő szupervízorát alakította. A szerepeikből mindketten átvittek valamit a saját életükbe: egyikük a nyugodt, higgadt figyelmet, másikuk a fegyelmezettséget. Mácsai Pál a színészetet kontrollált, más tudatállapotként definiálta: a színpadi szerepben úgy van jelen és úgy lép ki belőle a színész, ahogy a gyerek kiszakad a játékból, amikor az anyja ebédhez hívja. Egyszerre van jelen a tudatosság és az ösztönösség – ennek illusztrálására Csákányi Eszter felidézett egy kaposvári próbafolyamatot: a jelmezes próbán önkéntelenül egy ruhadarabbal törölgetni kezdte a kezét, ebből a mozdulatból született a bolond szereplő tisztaságmániája, de ebben az ösztönös mozdulatban benne volt a teljes próbafolyamat tudatossága is.
Czene Márta festőművész munkáiban a vizuális narráció lehetőségét keresi, és azt, hogyan lehet összefüggést teremteni látszólag összefüggéstelen képek között. Művészcsaládból származik, sokáig egészen más utakat keresett, mint a képzőművész nagyapja és apja, függetlenedni próbált. Azonban amióta anya lett, a transzgenerációs hatások érdeklik. Képein a felnövéstörténet, a pszichés elakadás, a szorongás kap helyet. Több képének keletkezéstörténetéről is mesélt. Az Evés például egyszerre utal a női testképre, az evészavarra, arra, ahogy édesanyja táplálta, és ahogyan ő táplálja a gyerekeit.
Elek Dóra rendező, a Baltazár Színház alapítója először Párizsban látott egy előadást Down-szindrómás színészekkel. Katartikus hatással volt rá, és úgy érezte, ilyen színházat szeretne csinálni. Nem terápiás céllal hozta létre a társulatát, őt mindig is a színház varázsereje érdekelte – bár a nézők számára terápiás hatású lehet, ha olyan embereket néznek órákon át, akikről máskor elkapnák a szemüket, és a színészei számára is fontos esemény volt. Abban hisz, hogy ha jól, magas színvonalon csinálnak előadást, annak önmagában terápiás hatása van.
Silye Juli képzőművész, művészetterapeuta a művészet legfontosabb és legaktuálisabb feladatának azt tartja, hogy az elidegenedett társadalomban az egyént visszavezesse önmagához és a közösségbe. Saját művészeti tevékenységének kulcsszavai az összművészet és a közösség. Röviden bemutatta az Autistic Art működését is, amely egy támogató körforgás, hiszen az autizmussal élők rajzaiból készült dizájntárgyak értékesítéséből támogatja az autistaotthonokat.
Komáromi Erzsébet Katalin textilművész, művészetterapeuta az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben tartott művészetterápiás foglalkozásokat felnőtteknek és gyerekeknek. Nem tudta elengedni a kezüket az intézmény bezárása után sem, így jött létre az Átkelő Galéria, amely művészetterápiás helyszín és egyben a magyarországi art brut nemzetközi színvonalú kiállítótere. Az alkotásokhoz múzeumpedagógiai foglalkozások kapcsolódnak.
A művészetterápiás szervezetek bemutatkozását a Hangadó Énekegyüttes emlékezetes fellépése zárta. Az afáziások számára létrehozott zeneterápiás közösség ismert dalokat énekelt, népdaloktól slágerekig, valamint a saját számukat, a „Hangadó dal”-t.
A konferenciát záró kerekasztal-beszélgetésen olyan orvosokkal és szakdolgozókkal beszélgetett Dr. Ficzere Andrea, akik a kórházi munkájuk mellett alkotnak is. Dr. Kárpáti Zoltán szobrokat készít, Dr. Milibák Tibor fotózik, Kalotay Veronika fest, Dr. Bárdos Dávid pedig novellákat ír – ő volt alapítványunk tavalyi művészeti pályázatának első helyezettje. Mindannyian megerősítették: amellett, hogy az alkotás oldja a feszültséget és a stresszt, valódi flow-élményt jelent számukra.