Korábbi blogbejegyzéseinkben már írtunk a stressz pozitív és negatív hatásairól, arról, hogy a stressz elengedhetetlen a fejlődéshez, tanuláshoz és ahhoz, hogy a külső ingerekre megfelelően reagáljunk. Azonban arról ritkán esik szó, hogy stressz nem csupán születés után, hanem már születés előtt is hatást gyakorol a szervezetre. A várandósság alatti anya és gyermek közötti kapcsolatba mélyebben belegondolva nem is meglepő, hogy az anyát érő pozitív és negatív ingerek, kihívások és örömök mind lefordítódnak, választ váltanak ki a szervezetből, ezáltal a növekvő magzatra is hatást gyakorolnak.
A születés előtti stressz több szempontból meghatározza a gyermek későbbi stressztűrő képességét, stresszválaszait, felnőttkori viselkedését. Kutatások arra a megállapításra jutottak, hogy a stresszes környezetben felnövő gyermekek esetében a kognitív, viselkedéses és érzelmi nehézségek, problémák gyakoribbak: az ADHD, depresszió, szorongás megjelenése nem elválaszthatatlan a szociális környezettől és a szervezetet érő ingerektől.
A gyermekek externalizáló és internalizáló viselkedéses válaszai, mint például az agresszió, a deviáns viselkedés vagy pedig a szomatikus reakciók, az érzelmi elutasítás összeköthetőek az anyát a várandósság során érő stresszel. Míg az első trimeszter során tapasztalt megnövekedett stresszszint a születendő fiúgyermekek esetében internalizáló választ válthat ki, addig a harmadik trimeszter alatti stressz a fiú- és lánygyermekek esetében externalizáló és internalizáló viselkedéses válaszokat egyaránt eredményezhet.
Az anyát érő stressz, illetve az anya viselkedéses válaszai, megküzdési stratégiái is hatást gyakorolnak a magzatra és a fejlődésére. A megküzdési stratégiák olyan válaszok, melyeket minden egyén a környezete segítségével sajátít el, megtanulja, „eltanulja” az adekvát válaszokat bizonyos szociális helyzetekben. Veszély, ismeretlen helyzet esetén az emberek a kontroll megtartására törekszenek, a céljuk, hogy csökkentsék az adott esemény lehetséges negatív hatásait mind fizikai, mind pedig mentális értelemben. Bár az eddigi tanulmányok nem mutattak egyértelmű hatást a gyermek későbbi viselkedése és az anya megküzdési stratégiái között, az azonban láthatóvá vált, hogy a nem hatékony védekező mechanizmust alkalmazó anyák körében gyakoribb a koraszülés, a nem természetes úton történő szülés és egyéb, magzatot is érintő fejlődési rendellenesség.
De mégis hogyan gyakorol hatást a stressz a fejlődő magzatra? Az anya a várandósság során a placentán és köldökzsinóron keresztül táplálja a gyermekét, azonban ezen a „csatornán” át nem csupán oxigént és tápanyagokat szállít az anya szervezete: a stresszhormonok számára ugyanolyan nyitott az átjárás. A gyermek így közvetlenül ki van téve az anya szervezetében lejátszódó folyamatoknak, és amennyiben az anya szorong, fél, olyan környezetben van, ahol nem érzi magát biztonságban, azt a gyermek is „érezni” fogja. Talán az egyik legkönnyebben észrevehető hatása annak, hogyha a fejlődés során nehézségekkel találkozik az édesanya, az a gyermek testsúlya: a prenatális stressz hatása alacsonyabb születési testsúlyt eredményez. Emellett azoknak a gyermekeknek, akik már születés előtt is stressznek vannak kitéve, kevésbé ellenálló az immunrendszerük, légzési problémákkal szembesülhetnek, a megbetegedéseknek, fertőzéseknek kevésbé ellenállóak.
Az, hogy a várandósság alatt mi válthat ki stresszválaszt az édesanyákból, nagyon széles körű. Olyan extrém környezeti hatások, mint a természeti katasztrófák, hurrikánok, árvizek egyértelműen ebbe a kategóriába tartoznak: nagy mintás kutatások bizonyították, hogy a környezeti katasztrófát átélt kismamák gyermekeinek a körében az autisztikus tünetek megjelenése kb. tízszer gyakoribb, mint azoknál az anyáknál, akik nem éltek át ilyen jellegű extremitásokat.
A természeti katasztrófák mellett a háborúk hatása is jelentős: longitudinális adatokon vizsgálták a skizofrénia megjelenésének gyakoriságát. Egy hollandiai tanulmány szerzői azt találták, hogy a Hollandia 1940-es német megszállását átélő kismamák gyermekei magasabb arányban mutattak skizofréniára hajlandóságot, mint ugyanabban az időben, de a háborúban aktívan nem résztvevő országban született gyermekek.
A szélsőséges hatások mellett a mindennapi, állandó stressz is káros. Egy másik tanulmány azokat a kismamákat vizsgálta, akik a várandósság egésze során általánosságban magasnak és állandóan élték meg az őket körbevevő stressz szintjét. Az ő gyermekeik 7 éves korukra nagy arányban mutattak ADHD-s tüneteket.
A magzat fejlődésére emellett olyan tényezők is hatást gyakorolnak, mint az anya mentális egészsége, a várandósság során követett étrend, a dohányzás, drogfogyasztás vagy az esetleges betegségek.
A blogbejegyzéshez felhasznált szakirodalom mind neurobiológiai, mind pedig a viselkedéses válaszok szintjén betekintést enged abba a mély kapcsolatba, összeköttetésbe, amely az anya és a magzat között van. A felhasznált tanulmányok mindegyike hosszú idősoros adatok eredményeit mutatta be, azonban fontos kiemelni, hogy a témában folytatott kutatások még folyamatban vannak, egyértelmű oksági kapcsolatokról, főleg olyan helyzetekben, ahol ennyire sok külső, kontrollálhatatlan tényező is megjelenik, nagyon nehéz nyilatkozni. De az a következtetés mindenképpen levonható a tanulmányokból, hogy a kismamát érő külső ingerek hatást gyakorolnak mind az anya, mind pedig a magzat szervezetére. Természetesen vannak olyan külső hatások, melyeket nem lehet kontrollálni, azonban a várandósság során a mentális egészséggel való foglalkozás, a lehetőségekhez mért biztonságos környezet megteremtése elengedhetetlen.
Weinstock, Marta (2008). The long-term behavioural consequences of prenatal stress. Neuroscience and Behavioral Reviews. 32:1073–1086.
R. Graignic-Philippea – J. Dayana – S. Chokron – A-Y. Jacquet – S. Tordjmana (2014): Effects of prenatal stress on fetal and child development: A critical literature review. Neuroscience and Biobehavioral Reviews. 43:137–162.
Arnaud Charila – David P. Laplante – Cathy Vaillancourt – Suzanne King (2010). Prenatal stress and brain development. Brain Research Reviews. 65:56–79.