Alapítványunk március 5-i konferenciáján a sürgősségi betegellátást középpontba állító sorozatokról volt szó. A színes rendezvényen egészségügyi dolgozók, pszichológusok, televíziós szakemberek és más szakértők mondták el a véleményüket és meséltek a tapasztalataikról.
Dr. Ficzere Andrea, a Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány elnökének köszöntője után Dr. Nádasi Eszter médiakutató, a konferencia házigazdája tartott átfogó, informatív előadást a kórházsorozatok történetéről. Elmondása szerint eleinte kétkedés övezte a műfaj bevezetését, hiszen a tévés szakemberek úgy gondolták, senki sem szeretne kórházakat és betegeket nézni a tévében, ám a nézettségi adatok ezt hamarosan megcáfolták. Az előadó felvetette a legfontosabb kérdéseket, amelyek a kórházsorozatok készítőit foglalkoztatták: mennyire legyenek dokumentumfilmszerűek? Hogyan biztosítsák, hogy ne tanuljon káros, rossz dolgokat a néző, és ne legyenek irreális elvárásai? Mennyire idealizálják az orvosokat?
Lázár-Cseke Éva pszichológus előadása a műfaj pszichológiai hatásairól szólt. Miért vonz a kórház a képernyőn, miközben az életben szorongunk tőle? Az előadó több tudományos elméletet is felvázolt, amelyek különféle hangsúlyokkal, de alapvetően azt a választ adják, hogy a kórházsorozatok a kontroll illúzióját teremtik meg egy kontrollálhatatlan, kaotikus folyamat kapcsán, ezért csökkentik a betegségtől és a haláltól való szorongást – tulajdonképpen a halál fölötti narratív győzelemről szólnak. A pszichológus kitért a sorozatok pozitív hatásaira is – az egészségügyi dolgozók iránti empátia növelésétől a szakmai inspirációig –, valamint a negatívakra is, köztük arra, hogy a filmek gyakran irreális elvárásokat teremtenek a nézőkben az ellátással kapcsolatban és a szakavatottság illúzióját keltik bennük.
Három fiatal orvos – Dr. Ali Aida, Dr. Kovalcsik Georgina és Dr. Csikó György – beszélgetett Dr. Ficzere Andreával a generációk közötti viszonyról a kórházban, a filmek és a saját tapasztalatok tükrében. Az orvosok elmondták, hogy noha a korábbi, sokszor feudálisnak érzékelt viszonyok – amelyeket a kórházsorozatokban is gyakran látunk – sokat változtak, de a fiatal orvosok és ápolók nem ritkán érzik azt, hogy az idősebb orvosok lekezelően beszélnek velük. Ez persze ma már inkább személyiségfüggő, állapították meg a résztvevők, de a generációk közti viszonyok természete az osztálytól is függ, például a sürgősségi vagy aneszteziológiai osztályon kevésbé hangsúlyos az egyéni teljesítmény, mint a sebészeten.
Mit gondolnak a sürgősségi betegellátó osztályon dolgozók a kórházsorozatokról? Ezt a témát járta körbe a következő kerekasztal-beszélgetés, amelynek résztvevői Gerhát János, Martinecz Péter és Szauervein Attila voltak. Az SBO dolgozói sorolták a különbségeket a valóság és a képernyő között: a filmekben minden azonnal rendelkezésre áll – ember, idő, eszköz –, és a vizsgálatok eredménye irreálisan rövid idő alatt elkészül. A várakozási idő a valóságban sokszorosa annak, amit a filmen látunk, és az SBO-sok élete sokkal egyhangúbb, nincs állandó vészhelyzet, ellenben jóval több az adminisztráció. Dr. Ficzere Andrea, a beszélgetés moderátora hangsúlyozta azt is, hogy az amerikai sorozatokban gyakran megjelenik, hogy nem látják el a beteget, ha nincs biztosítása, míg nálunk mindenkit ellátnak – sokan ezzel sajnos vissza is élnek, és indokolatlanul jönnek a sürgősségire.
A szünet után Dr. Varga Benedek orvostörténésszel, Láng Imola díszlettervezővel, Szabó Benjamin rendezőasszisztenssel és Dr. Nádasi Eszter médiakutatóval Dr. Németh Zsófia beszélgetett arról, hogyan teremtik meg a filmekben a kórházi atmoszférát. Láng Imola elmondta, hogy a hitelesség kérdése először is az alkotói szándéktól függ, vagyis attól, hogy cél-e egyáltalán a korhűség megteremtése. Ennek tisztázása után a díszlettervezők szakértőkkel konzultálnak. Dr. Varga Benedek számos izgalmas adalékkal szolgált a kórházi környezet, az orvosi eszközök és az egészségügyi dolgozók öltözékének fejlődéséről. Megtudtuk például, hogy az orvosi eszközök a Római Birodalom idejétől a 19. század második feléig lényegében ugyanazok maradtak, ezután kezdődött a robbanásszerű fejlődés.
A sokszínű, izgalmas konferencia záró beszélgetésén Báthory Orsolya szinkronrendezővel és szinkronszínésszel, Kozma Borbála szinkrondramaturggal, Czető Ádám és Náray Erika szinkronszínészekkel beszélgetett Dr. Nádasi Eszter a kórházsorozatok szinkronizálásának folyamatáról és speciális nehézségeiről. Megtudtuk, hogy az utóbbi évtizedben rendkívüli módon felgyorsultak a folyamatok, aminek részben a munka minősége látja kárát – hiszen gyakran nem filmek fordítására képzett szinkrondramaturg végzi a munkát, hanem általános fordító –, részben pedig a munka öröme, hiszen a szinkronszínész egyedül áll a mikrofonnál, még azokkal sem feltétlenül találkozik, akikkel ugyanabban a jelenetben van, sőt még a szinkronrendező is esetleg csak egy-két részt lát a sorozatból, nem ismeri a teljes képet. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a hitelesség szempontjából fontos, hogy az orvosi szókincs helyes legyen – még akkor is, ha életek nem múlnak rajta, nem úgy, mint a valóságban: Czető Ádám elmesélte, hogy amikor a The Pitt című sorozatban karaktere, Dr. Whitaker rezidensként elkövetett egy hibát, az őt is rádöbbentette arra, hogy mennyire más a tét a szakmájukban: hiszen ha színészként ront, egyszerűen újra felveszik azt a részt, orvosként azonban egészen más a helyzet.