Ugrás a tartalomra
Dr- Ficzere Andrea
Dr. Ficzere Andrea

Orvosként végeztem és dolgoztam sok éven keresztül. Neurológiából és reumatológiából szereztem szakvizsgát, majd a Corvinus Egyetemen egészségi menedzser diplomát. Klinikai éveim alatt Ph. D. fokozatot szereztem.

A betegellátás mellett mindig is vonzott az innováció, a megoldatlan helyzetekre adott előremutató válasz, legyen ezek eszköze az informatika/digitalizáció, vagy a folyamatok újragondolása, észszerűsítése, esetleg az érintettek mentális támogatása, szakmai szupportja.

Vezetőként elkötelezett vagyok a szervezeti struktúra fejlesztése mellett, hiszem, hogy az odafigyelő, megértő, támogató környezet sokat tehet azért, hogy a dolgozók biztonságban és megbecsülve érezzék magukat. Egy kórházban persze a legfontosabb feladatunk a betegek számára nyújtott színvonalas, de egyúttal nagyon emberi ellátás biztosítása.

Az alapítványt egyértelműen a segítő szándék hívta életre, minden lehetséges eszközzel szeretném támogatni az egészségügyi dolgozókat, szeretnék olyan lehetőségeket teremteni a betegek számára, amelyek építik a bizalmukat és a biztonságérzetüket.

Az orvosszakmai és menedzsmenti tevékenységet a kulturális elemekkel, edukációs és közösségteremtő szemlélettel igyekszem kiegészíteni.

Nagy Angéla
Nagy Angéla

Több mint 30 évig dolgoztam óvodapedagógusként. A gyermekek testi-lelki egészségének megőrzését hosszú évek óta kiemelt feladatomnak tekintem. Rendkívül fontosnak tartom már óvodás korban arra nevelni a gyermekeket, hogy sokat tehetnek saját egészségükért. Ezért az egészséges életmód kialakítása, az ahhoz tartozó szokások ismerete elengedhetetlen. 

Ugyanakkor hiszem, hogy a testi egészség alapja a mentális jólét, ezért ezt még hangsúlyosabbnak tartom.

Az általam vezetett ViDRa program lehetőséget ad a kisgyermekek korai edukálására, és talán rajtuk keresztül a szülőkhöz, nagyszülőkhöz is eljuttatjuk egészségnevelő szemléletünket. 

A program segítségével az egészséges életmód mellett a gyerekek megismerkedhetnek a kórházban dolgozók munkájával. Felhívjuk a figyelmet a prevencióra, a szűrések fontosságára, de megtanulják az újraélesztés technikáját is. Emellett beszélgetünk az érzelmeinkről, a mentális egészségről és a digitális eszközhasználat veszélyeiről is.

Mindezt játékba ágyazottan, interaktív foglalkozásokkal tesszük, mert az óvodás korú gyermekek a játékon keresztül tanulnak a legkönnyebben. 

Orzóy Ágnes
Orzóy Ágnes

Irodalmár, szerkesztő vagyok, a Magvető Kiadónál dolgozom, ahol a nemzetközi kapcsolatokért felelek. A Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítványnál a könyvklub vezetése, a kulturális-művészeti programok szervezése és a honlap szerkesztése a feladatom.

Az eddigi életemet nagyrészt a kultúra és a művészet közegében töltöttem, de orvoscsaládból származom, és nagyon fontos számomra a kapcsolat az egészségügyi dolgozókkal, kórházakkal. Örömmel osztom meg mindazokat a tapasztalatokat, amelyeket a kultúra világában szereztem, és én is rengeteget tanulok az egészségügyi dolgozóktól. Az Alapítványnál végzett munka számomra lehetőséget jelent arra, hogy azokért az értékekért dolgozhassak, amelyeket fontosnak tartok, és amelyekre egyre nagyobb szükség van. Öröm egy olyan csapat tagjának lenni, ahol a személyesség, az együttműködés és a megbízható szakmai minőség alapvető.
 

Szabó Benjamin fotó
Szabó Benjamin

Az alapítvány indulása óta segítem a csapatot a célja elérésében. Képekkel, videókkal, intézkedéssel. A csapat többi tagjára jellemző lelkiismerettel végzem a munkám annak érdekében, hogy a lehető legtöbb egészségügyi dolgozónak tudjunk a segítségére lenni, és minél több fiatal juthasson megfelelő edukációhoz az egészségértés témakörében.

Ezt megelőzően a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója voltam (2014–2017), majd nagyjátékfilmekben rendezőasszisztens, reklámokban rendezőként dolgoztam, és gyártásvezetőként is tevékenykedtem.

Viziné Molnár Anna
Viziné Molnár Anna

Több mint 38 éve dolgozom az egészségügy különböző területein, s a szakmai elhivatottság és a folyamatos fejlődés mindig kiemelten fontos volt számomra. 

Az elmúlt évtizedekben szerzett tapasztalataim során különös figyelmet fordítottam a szakdolgozói utánpótlás biztosítására, mivel hiszem, hogy az egészségügyi rendszer stabilitásának egyik alappillére a felkészült, motivált szakemberek jelenléte.

Pályafutásom során kutattam az ápolói létszámhiány okait, és aktívan dolgoztam olyan megoldási javaslatok kidolgozásán, amelyek hozzájárulhatnak ennek a problémának az enyhítéséhez. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a fiatalok pályaválasztási döntéseit tudatosan segítsük, és bemutassuk nekik az egészségügyi hivatás sokszínűségét és társadalmi jelentőségét.

Munkám során mindig nagy hangsúlyt helyezek arra, hogy már egészen kisgyermekkortól kezdve felhívjuk a figyelmet az egészséges életmód fontosságára. Meggyőződésem, hogy a prevenció és az egészségtudatos szemlélet kialakítása alapvető jelentőségű a társadalom megfelelő egészségi állapotának fenntartásában és annak javításában. Elhivatottságom és szakmai tapasztalatom vezérel abban, hogy aktívan hozzájáruljak az egészségügyi rendszer fejlesztéséhez, és inspiráljam a jövő nemzedékeit e nemes hivatás választására.

Az Alapítványnál a Hivatásunk Éjszakája ápolói hivatást népszerűsítő pályaorientációs programot szervezem, valamint az Alapítvány önkéntes koordinátoraként egyengetem a kórházi önkéntes segítők munkáját.