Ugrás a tartalomra

Könyvekkel könnyebb: alapítványunk könyvklubot indít

Könyvklub

Kiket várunk? 

Olyan egészségügyi dolgozókat, akik szeretnek olvasni, és szívesen beszélgetnének könyvekről. Semmilyen előzetes képzettségre nincs szükség.

Szeretnénk kialakítani egy olvasóközösséget, tehát elsősorban azoknak a jelentkezését várjuk, akik előreláthatóan tudják vállalni, hogy a következő találkozásig elolvasnak havi egy könyvet, és részt vesznek a beszélgetésen.

Hol és mikor lesz? 

Az Uzsoki Utcai Kórház büféjében, havonta egy alkalommal. Az első alkalom: szeptember 12-e, este fél 6. Másfél-két órában, némi enni- és innivaló mellett beszélgetünk majd az elolvasott könyvről, illetve a könyv kapcsán felmerülő gondolatokról.

Mit fogunk olvasni?

Kortárs – külföldi és magyar – minőségi szépirodalmi műveket.

Az első témánk: életfordulók. Olyan könyveket fogunk olvasni és megbeszélni, amelyek a szerelemről, a fiatalok útkereséséről, a házasságról, a családi életről, a szülők és gyerekek kapcsolatáról, az öregedésről, az élet nehézségeivel való megküzdésről, a betegségről vagy a szeretteink haláláról szólnak.

Az első alkalommal Ljudmila Ulickaja orosz írónő Életművésznők című regényéről beszélgetünk.

Terveink között szerepelnek a legutóbbi Nobel-díjas francia szerző, Annie Ernaux, a szintén Nobel-díjas kanadai Alice Munro, a titokzatos nápolyi írónő, Elena Ferrante, az ausztrál Charlotte Wood, az izraeli David Grossman, a norvég Karl Ove Knausgaard és Helga Flatland, a francia Maylis de Kérangal, a kínai Jü Hua, az amerikai Zadie Smith és Marilynne Robinson, a kanadai Sheila Heti, az ír Sally Rooney, a magyar szerzők közül pedig Tóth Krisztina, Kun Árpád, Mán-Várhegyi Réka, Grecsó Krisztián, Oravecz Imre és Visky András könyvei.

A beszélgetéseket Orzóy Ágnes, a Magvető Kiadó munkatársa vezeti.

Hol lehet jelentkezni?

A Fogjunk Össze Alapítvány honlapján, itt. Jelentkezési határidő: augusztus 15.

A könyvklubra maximum 25 fő jelentkezését fogadjuk el, a jelentkezés sorrendjében. A jelentkezés elfogadásáról emailt küldünk, amelyben megerősítjük az első találkozó részleteit is.