Ugrás a tartalomra

Kórházi önkéntesek segítik a munkát

ÖK

A jelentkezők többsége fiatal felnőtt, vagyis 20 és 40 év közötti, de a pályázók között akad 70 éves is. A felvételi beszélgetésen, amelyre a jelentkezési lap kitöltése és beküldése után kerül sor, kiderül, milyen személyes történet, élmény húzódik a döntésük mögött. Többen hivatkoztak személyes élményre, tapasztalatra, amely empátiát ébresztett bennük. Van, akit a saját betegsége, a kórházban töltött idő ösztönzött arra, hogy a hasonló helyzetben lévőket segítse. Van, akit mélyen megérintett, hogy hozzátartozója került kórházba, és látta, milyen fontos egy kedves szó, az értő odafigyelés. Akadt olyan jelentkező is, aki viszonozni szeretné azt a támogatást, amit a kórházban kapott, míg mások pótolni szeretnék, amit leginkább hiányoltak a nehéz időszakban. Volt, aki a szabadidejét szeretné értékes tevékenységgel kitölteni. Vannak, akik a pályaválasztás előtt kórházi önkéntesként szeretnék kipróbálni magukat, jobban megismerni az egészségügyi pályán dolgozók feladatait, a kapcsolattartást a betegekkel. 

A kórházi önkéntesek a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház neurológiáján, belgyógyászati és krónikus belgyógyászati osztályán kezdték meg a munkát, de választották az onkológiát, a rehabilitációs osztályt, sőt az SBO-t is. 

A kórházi önkéntesek munkájára óriási szükség van, hiszen sokféle területen és módon enyhítik az egészségügyi dolgozók terheit, illetve nagyban hozzájárulnak a betegek gyógyulásához. A felolvasás, mozgatás, sétáltatás, levegőztetés, segítség az étkezésekben, vagy a figyelmes beszélgetés sokkal elviselhetőbbé teszi a kórházban töltött időt a betegek számára. Az önkéntes odafigyelő és empatikus munkája közé tartozik a fizikai és lelki segítségnyújtás a betegnek és családjának.

A Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány folyamatosan várja azon segíteni vágyók jelentkezését, akik elmúltak 18 évesek, és heti rendszerességgel, meghatározott időben tudnak segíteni. A rövid jelentkezési űrlap kitöltése után, a személyes beszélgetést és a szerződéskötést követően kezdődhet a valódi önkéntes munka.  Az önkéntes munka nemcsak a segíteni vágyóknak jelentheti a szabadidő értékes felhasználását, hanem az egészségügyi pályára készülők számára is hasznos lehet, a felvételinél ugyanis plusz pontot jelentenek az önkéntes órák.