Ugrás a tartalomra

A Market építőipari vállalat adománya két kórház ápolóinak

Dr. Ficzere Andrea és Blahut Edit

A hazai építőipari szektor vezető magasépítő vállalatának munkavállalói önkéntes gyűjtésükkel az egészségügyi intézmények ápolószemélyzetének a munkáját kívánták elismerni, amelyet a járványügyi helyzetben folytattak.

Az adományokat május 14-én Puszta Laura, a Market Építő Zrt. operatív HR vezetője és Blahut Edit irodavezető jelképesen is átadta dr. Ficzere Andreának, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatójának és dr. Merkely Béla egyetemi tanárnak, a Semmelweis Egyetem rektorának, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatójának. 

A támogatások teljes összegét mindkét kórház esetében az ápolószemélyzet plusz juttatására fordítják, elismerve ezzel az egészségügy frontvonalában dolgozók veszélyhelyzet során nyújtott áldozatos többletmunkáját.

A magyar építőipari vállalat a hazai járványügyi helyzet kialakulása óta már harmadszor hívta összefogásra dolgozóit annak érdekében, hogy az egészségügyi intézményeket adományukkal segítsék. A jelenlegi 16 millió forint értékű felajánlással 2020 tavasza óta a cégcsoport összesen közel 55 milliós támogatást nyújtott a járványügyi védekezésre és az egészségügyi dolgozók helyzetének javítására.

Forrás: Magyar Építők