Ugrás a tartalomra

Munkanapok a városi utakon: beszámoló az áprilisi Uzsokimoziról

Uzsokimozi

A kétszeres Arany Pálma-díjas brit rendező, Ken Loach Sajnáljuk, nem találtuk otthon című filmjének főhősei keményen dolgoznak, mégsem jutnak előre. Ricky futárként napi tizennégy órában járja a várost furgonjával, a felesége gondozóként utazik, hogy kiszolgáltatott embereken segítsen. Tinédzser fiuk körül egyre több a probléma, kiskamasz lányuk pedig csendesen vállal át a szülői szerepekből. Mindannyian arra vágynak, hogy minden olyan legyen, mint volt – ez azonban lehetetlen. Mintha mindig balszerencséjük lenne.

A dokumentarista eszközökkel készült film 2019-ben a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be. Nagy hatással volt a vendégünkre, Dr. Gulya Fruzsinára, aki szociológus és jogász, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének adjunktusa. Kutatóként kiemelt érdeklődési területéhez tartozik a munkaerőpiaci egyenlőtlenségek kérdése és a nők munkaerőpiaci helyzete. A szociodráma számos kérdést vetett fel mindkét témakörben. Ahhoz ugyanis, hogy Ricky családfőként munkát vállaljon, hitelből meg kell vásárolnia egy furgont, emiatt viszont el kell adniuk Abby autóját. A feleségnek így nemcsak az utazással kell több időt töltenie, hanem elveszíti azt a kis privát terét is, ahová addig két beteg ellátása között visszavonulhatott. Pedig ez a lehetőség korábban az otthonápolás lelki terheinek enyhítésében is segíthetett neki.

A pénz mellett a család egyik legnagyobb problémája az idő – világított rá Dr. Gulya Fruzsina, hiszen nincs idő együtt lenni, figyelni a gyerekre. Ricky és Abby a társadalom számára nagyrészt láthatatlan munkát, szolgáltatást végeznek. Bár egyikük sem tudja hazavinni a feladatait, a munka mégis beszivárog a családi életbe. Az Uzsokimozi nézői egyetértettek abban, hogy a „darálóból”, amelybe a film hősei kerültek, nincs kiút. Dr. Gulya Fruzsina elmondta, az alacsonyabb társadalmi státuszú emberek kiszolgáltatottabbak a munkaerőpiacon, ezt mutatja meg a film is. 

Az Uzsokimozi tavaszi-nyári évadának filmjeit az „életterek” kötik össze. Ebben a filmben a furgon is gyakorlatilag azzá válik: Dr. Gulya Fruzsina kiemelte, hogy bár a vezetőfülkében egyre több a személyes tárgy és emlék, tudjuk, hogy az autó mégsem Ricky sajátja, nem rendelkezhet felette szabadon, amit nézőként is fájdalmas látni. Dr. Nádasi Eszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a márciusban vetített Columbus című film esztétizált épített környezetével szemben itt szűk tereket, kicsi szobákat, hátsó udvarokat és depókat látunk: csupa funkcionális helyszínt. A városra ezúttal nem transzformatív látványosságként tekinthettünk, hanem logisztikai gépezetként, a munka és lakhatás színtereként.