Ugrás a tartalomra

„Segítsük azokat, akik rajtunk segítenek”

Ficzere Andrea

Ficzere Andrea vagyok, a fogjunkossze.hu megálmodója.

Nehéz két éven vagyunk túl, de hiszem, hogy lassan úgy érezhetjük, biztonsággal magunk mögött tudhatjuk a Covid járványt.

Mindannyian látjuk a küzdelmet, amelyet az egészségügyben dolgozók értünk folytatnak. Látjuk, halljuk, sok esetben sajnos saját bőrünkön is tapasztaljuk azt az elkötelezettséget, odaadást, profizmust, amely nélkül nincs sikeres betegellátás, nincsenek gyógyult, boldog betegek. Ugyanakkor muszáj tudatosítani magunkban, hogy ugyanezek az emberek, ugyanezeken a munkahelyeken a Covidtól függetlenül is folyamatosan teljesítenek!

A Fogjunk Össze Alapítvány célja, hogy támogassa az egészségügyben dolgozókat. Mindig. Covid alatt és Covid után is, hiszen kötelességünk azokat segíteni, akik rajtunk segítenek. Kérem, álljon Ön is mellénk, és felajánlásával járuljon hozzá munkatársaink szakmai előmeneteléhez, valamint testi-lelki megújulásához!

Köszönöm szépen!