A Marjorie Prime című amerikai film Jordan Harrison azonos című színdarabjából készült, és vásznon is kamaradarab maradt: kevés szereplő, szinte egyetlen helyszín, lassú cselekményvezetés jellemzi. A novemberi Uzsokimozi nézői mégis úgy érezték, „utol kellett érniük” a filmet, amelyben a helyszín apró változásai, az elhangzó mondatok finom eltérései jelezték az idő múlását. A film intenzív érzelmi hatást váltott ki a nézőkből, többen személyes veszteségeikről, gyászukról is meséltek. A Marjorie Prime ugyanis érzékenyen és mélyen vizsgálja, hogyan hat a technológia az emlékezetre, milyen szerepe lehet a mesterséges intelligenciának a gyászban. A jövőben játszódó történet főhőse a 85 éves, Alzheimer-kórral élő Marjorie, akinek lánya és veje egy különleges szolgáltatás bérlésével próbál segíteni, amely megidézi az elhunyt családtagokat.
A műben a felejtés és az emlékezés dinamikája fogta meg leginkább az Uzsokimozi novemberi vendégét, Kánya Kinga gyászkísérőt, hiszen Marjorie elveszíti az emlékeit, az „avatar” pedig éppen tanulja azokat. A beszélgetés során szó esett arról, mennyire intenzíven vagyunk jelen a digitális térben, ez pedig több tudatosságot követel: rendelkeznünk kell a digitális hagyatékról is, vagyis arról, mit szeretnénk tovább örökíteni az internetes tevékenységeinkből. Kánya Kinga kiemelte: a film terének intimitása felidézte benne, hogy milyen fontos szerepe van a gyászban az elidőzésnek. Bár a történet a jövőben játszódik, a vágy és a szándék, hogy elvesztett családtagunkat megidézzük, ma is jelen van, és ennek megvalósításához a technika is adott. Igaz, a mesterséges intelligencia nem „fizikai alakban” idézheti meg szerettünket, ahogy a filmben, hanem írásban folytatott párbeszédben. A másik jelenléte, a kapcsolatfelvételnek ez a módja segíthet a gyászban, mert a gyászoló szeretne tudni a másikról, vagy mert úgy érzi, lezáratlan dolgok maradtak utána.
Kapcsolatainkat is többnyire a digitális térben ápoljuk, miért ne használnánk ki a technika adta lehetőségeket egy olyan nehéz időszakban, mint a gyász? Kánya Kinga arra is emlékeztett, hogy a veszteség feldolgozásában mindig is használták a technikát. A 19. században post mortem – vagyis az elhunyttal közös – fotók készültek, ma pedig a mesterséges intelligencia idézheti meg az elhunytat. Ebben is fontos szerepe van a tudatosságnak, ez a „modern kori rítus” ugyanis nem válhat függőséggé, nem traumatizálhatja a sérülékeny gyászolót, és segítenie kell a veszteség feldolgozásában. Ezért segítőre van szükség. Ez a segítség lehet valós személy, de már vannak olyan applikációk is, amelyek kontrollálják a virtuális kapcsolattartást.
Kánya Kinga szerint nemcsak a technikától való idegenkedés befolyásolja, hogy a mesterséges intelligenciához fordulunk-e, hanem az is, hogyan viszonyulunk a halálhoz – egyénként és társadalmi szinten is. Fontos tisztában lennünk a saját felelősségünkkel.
A Dr. Nádasi Eszter által vezetett beszélgetés, amely a nézők aktív és őszinte részvételével zajlott, érintette még a közösségi média és a halandóság kapcsolatát, a méltóságterápiát, és kitért azokra az etikai kérdésekre, amelyeket a digitális korszak vet fel.