
Február 25-én került sor az Uzsokimozi 2025/2026-os őszi-téli évadának utolsó vetítésére, amely lezárta a mentális egészségről szóló témákat.
A Temple Grandin (Mick Jackson, 2010) című film az amerikai agronómusnő életét mutatja be, aki autizmusa miatt számos alkalommal tapasztalt hátrányos megkülönböztetést az 1960-as és 70-es években, később mégis épp különleges gondolkodásmódja és kreativitása miatt forradalmasította számos találmányával a marhatenyésztés gyakorlatát az USA-ban.
A film után Csépke Bernadett Nadin volt az Uzsokimozi vendége, aki szintén autista — az ő kérésére használtuk ezt a szót a vetítésen az „autizmussal élő személy” kifejezés helyett. Nadin, miután animációs filmszakon végzett, jelenleg pszichológusnak tanul, hogy a jövőben majd hozzá hasonló pácienseknek segíthessen, emellett pedig költészettel és illusztratív művészetekkel, valamit oktatással is foglalkozik. A vetítésen a közönség megnézhette az AuterSight című kilenc és fél perces animációs kisfilmet, amely már számos nemzetközi elismerést kapott az autizmus belső szempontú, érzelmileg és vizuálisan is rendkívül expresszív ábrázolása miatt.
Nadin nemcsak arról számolt be nagyon közérthetően és pontosan, mit jelent az autizmus fogalma, hanem személyes tapasztalatait is nyíltan megosztotta gyermekkori és iskolai élményeiről. A beszélgetés végén számos kérdés érkezett a szokásosnál jóval nagyobb közönségtől, igazolva, mennyire fontos téma az autizmus, s milyen fontos a félreértések tisztázása az autizmussal élők és a velük kapcsolatba kerülő személyek számára egyaránt.