Május 28-án zsúfolásig megtöltötték a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház tanácstermét a perinatális időszakról szóló konferenciánk iránt érdeklődő várandósok, édesanyák és szakemberek. A szülésről, a szoptatásról és a szülés körüli időszak más fontos kérdéseiről szóló rendezvényt alapítványunk a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal közösen szervezte.
A konferencia egy erős kerekasztal-beszélgetéssel indult, amelyben négy fiatal anya mesélt a saját történetéről. Dr. Ficzere Andrea a teherbeesésről, a várandósságról, a szülésről és az első hetek tapasztalatairól kérdezte a résztvevőket. A sok szépséggel, örömmel és fájdalommal teli beszámolók jól mutatták, mennyi váratlan és kiszámíthatatlan dolog vár az anyára ebben az időszakban. Volt, aki felhőtlen szülésről, de nehéz szülés utáni időszakról számolt be, másvalaki azt mesélte el, hogy a három babájával mennyire különbözően alakult a kezdeti ismerkedési időszak.
Dr. Andrek Andrea pszichológus, egyetemi tanár (ELTE PPK) előadása a baba–mama kötődés kialakulásáról szólt. Hangsúlyozta a szülői minták fontosságát, azonban azt is, hogy ezek alakíthatók. A kisbabához való kötődés intenzitása szoros összefüggésben áll azzal, mondta, hogy a terhesség idején az apa és az anya érzi-e, hogy a párja gondoskodik róla. A születés utáni első vagy első két óra – az ún. „aranyóra” – fontossága kapcsán elmondta: szeparáció esetén a baba azt éli meg, mintha megszűnne a létezés kontinuitása, ami súlyosan megterhelheti az idegrendszerét.
Gáspár Anna művészeti vezető, újságíró, dúla moderálta a következő kerekasztal-beszélgetést, amelyben Dr. Varga Katalin pszichológus, egyetemi tanár (ELTE PPK), a perinatális szaktanácsadó képzés egyik alapítója, Kiss Verus, a Császárvonal applikáció és közösség egyik megteremtője és Dr. Győrfy Judit jogász és mentálhigiénés szakember, a BMSZKI traumatudatos nőgyógyászati rendelőjének munkatársa vett részt. Dr. Varga Katalin a nemzetközi ajánlások és a magyar valóság közötti különbségekre hívta fel a figyelmet. Kiss Verus elmondta, hogy a császáros szülés szövődményeivel – pl. a hegsérvvel – nagyon kevés orvos van tisztában. Dr. Győrfy Judit pedig a nem tekintélyelvű, partneri kommunikáció fontosságát hangsúlyozta, és megjegyezte, hogy az 1997-es betegjogi törvény nagyon korszerű, de nem valósul meg kellőképpen a gyakorlatban.
„Majomanya” – ezt a jelzőt gyakran megkapta Dr. Berecz Bernadett biológus, laktációs és hordozási tanácsadó, és bár többen valószínűleg éllel mondták, a többgyermekes édesanya ezt pozitív megjegyzésnek tekintette. Előadásában a „hordozás evolúcióját” mutatta be, érzékeltetve a csecsemő és a 21. századi anya közötti kulturális különbséget. A kisbaba ugyanis testközelségre vágyik, a testközelség fizikai és érzelmi hatásait pedig számos kutatás igazolja. A modern anya azonban a környezeti nyomással, társadalmi elvárásokkal, és a technikai eszközök által ígért „csodamegoldással” szembesül, s meg kell küzdenie a családi mintákkal is. Az előadás arra mutatott rá nagyon érzékletesen, hogy az édesanyának gyereke igényeire kell figyelnie a külső és belső elvárások ellenére, és a segítőknek is ezt kell erősíteniük.
A szoptatásról szóló kerekasztal-beszélgetés, amelyet szintén Gáspár Anna moderált, a WHO szoptatásra vonatkozó irányelveinek felvázolásával kezdődött. Kiderült az is, hogy 2019 óta léteznek magyar csecsemőtáplálási irányelvek is, amelyek közérthető megfogalmazásban elérhetők az interneten. Azonban, ahogy a résztvevők – Sződy Judit pszichológus és laktációs szaktanácsadó, Do Dinh Laura SE szoptatási szaktanácsadó és Balogh-Kovács Márta SE szoptatási szaktanácsadó, a Szoptatásközelben közösségi oldal elindítója – hangsúlyozták: mindig az anya, a baba és a család élethelyzetének és igényének megfelelő tanácsot kell adni.
Rákosi Dóra gyógytornász, a Császárvonal megalapítója előadása a szülés utáni mozgásról szólt. Hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy öröm legyen a mozgás, mindig arra kell figyelni, hogy mit szeretne a testünk. Az előadó felvázolt egy általános programot, amelyet természetesen személyre szabottan kell alakítani, és amely az első kb. 6 hét fájdalomcsökkentő és testtartásjavító gyakorlataitól a 7-18. hét erősítő gyakorlatain át a 19. héttől javasolt dinamikusabb mozgásformáig ível.
A rendezvény a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság munkatársának előadásával zárult. Pelle Veronika, az NMHH médiatudatosság-szakértője a „sharenting” jelenségéről beszélt, vagyis arról, amikor a szülők a szociális média felületein képeket és információkat osztanak meg a gyerekeikről. Elmondta: a szülők sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy a gyerek digitális lábnyoma alapján mennyi adatot közölnek róla, amelyeket felhasználva zaklatni tudják vagy el tudják lopni az identitását. A gyerek állandó fotózása azzal a veszéllyel is jár, hogy rossz mintát adunk neki, hiszen hozzászokik, hogy a fotón tökéletesnek kell lennie, ami torz énképhez vezethet. Az énkép és a szülő–gyerek kapcsolat is károsul, amikor fegyelmezésre használja a szülő a fényképezést, például előnytelen vagy kellemetlen helyzetben fotózza le a gyereket és teszi közzé a képet.
A konferenciát Sevcsik Anna, az Élet. Érzés Egyesület alapítója empátiáról és objektivitásról szóló előadása zárta, amely sok ponton kapcsolódott a korábban elhangzottakhoz. Az egyesület azoknak a családoknak segít, akik babát terveznek, vagy a családalapítás során nehéz élet- és döntési helyzetbe kerülnek. A prezentációjában bemutatott jó és rossz példák, az egészségügyi vizsgálat során elhangzott együttérző mondatok, vagy éppen a fájó emlékként beégett megjegyzések segítettek megérteni, hogyan lehet a segítő szakmában dolgozó és civil objektíven empatikus a perinatális időszakban.
A rendezvény nézői között voltak szakemberek, egészségügyben dolgozók, segítők és szülők is, akik hozzászólásaikkal tovább árnyalták az előadásokban vagy beszélgetésekben elhangzottakat. A sokrétű program egyik tanulsága talán az, hogy az anya figyeljen és hallgasson a teste jelzéseire, a baba igényeire, és a perinatális időszak segítői – védőnők, gyermekorvosok, tanácsadók – segítsék ebben a tudatosságban. Ehhez egységes tudásra, képzésre, irányelvekre van szükség.