Ugrás a tartalomra

ViDRa program a Futár utcai óvodában

ViDRa

A kétnapos egészségnevelő program során az Alapítvány munkatársai nemcsak az egészséges életmódhoz tartozó szokásokról és tevékenységekről beszélgettek a gyerekekkel, illetve arról, hogy mit tehetünk az egészségünkért, hanem előkerültek az orvosi eszközök is: a sztetoszkóp, mikroszkóp, spatula, fecskendő és egyéb, az egészségügyben használt kellékek is.  

A közös játék és beszélgetés során szó esett a szűrés fontosságáról, a vérvételről, az oltásokról, és arról is, hogy hogyan tudunk segíteni másoknak a véradással. Eljátszottuk, hogy melyik számot hívjuk és hogyan kérünk segítséget, ha bajba jutott valaki. Az AMBU babán kipróbálhatták a gyerekek az újraélesztést is. 

Nagy öröm volt látni, hogy milyen sok ismerettel rendelkeznek már az óvodáskorú gyerekek is a témával kapcsolatban, és az is jó érzés volt, amikor egy kisgyermek megfogalmazta: ő már tudja, hogy orvos lesz. 

Bízunk benne, hogy a rendhagyó látogatás során sok élménnyel és új ismerettel tudtuk gazdagítani a gyerekeket. Köszönjük az óvodásoknak a lelkesedést és a közös élményt, az óvodapedagógusoknak a nyitottságot és a kedves fogadtatást, az Alapítvány munkatársainak pedig a munkájukat.

A ViDRa programról készült képeinket megtekintheti ide kattintva. A második nap képeit itt találja.