A novemberi könyvklubban Alice Munro Nobel-díjas kanadai szerző Juliet című művéről beszélgettünk.
A három novellából álló mű, amelyből Pedro Almodóvar filmet is készített, egy egyetemi tanárnő életének három fontos eseményét beszéli el. A mű nyomán megfogalmazódó központi kérdés az, hogy miért hagyja el a lánya Julietet, méghozzá olyan radikálisan, hogy soha többé nem ad életjelet magáról. Ennek kapcsán sok téma szóba került, többek között beszéltünk arról, hogy valamiféle hitrendszer átadása mennyire fontos a nevelés során. Beszéltünk a szexualitáshoz való viszony átalakulásáról az 1960-as években, és ennek kapcsán arról, mit gondolunk ma a hűség, a bűn és a bűntudat kérdéséről.
Megfogalmazódott a résztvevőkben, hogy Annie Ernaux után milyen más volt Alice Munrót olvasni: míg Ernaux mindent kíméletlenül, szinte nagyító alatt vizsgál, Munrónál első olvasásra, de talán másodikra sem értjük az események okait, mintha a szerző kissé távolabbról, letompítva nézné az életeket.