Ugrás a tartalomra

Hírek

onk
A FOEA várja azok jelentkezését, akik szabadidejükből heti rendszerességgel áldoznának időt arra, hogy kórházi önkéntesként segítsék a betegek testi és lelki gyógyulását.
UM
A disztópikus jövőkép, amelyet a Gattaca című film 1997-ben, a bemutatás évében előrevetített, a tudomány fejlődésének hatására több szempontból is egyre közelebb kerülhet a valósághoz, legalábbis a technológiai megvalósíthatóság terén
h
Érdekel az egészségügy világa? Szívesen bepillantanál egy kórház kulisszái mögé, és megtudnád, mit jelent valójában az egészségügyi hivatás?
kk
Februártól folytatódik a könyvklubunk, ahová immár harmadik éve várjuk azokat az egészségügyi dolgozókat, akik szeretnek olvasni, és szívesen beszélgetnének szépirodalmi művekről.
UM
A bioetikai témájú filmek egyik alapműve, a Gattaca indítja a 2026-os Uzsokimozit. A filmvetítés után Dr. Laki Beátával, a Pécsi Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem általános orvosi képzéseinek oktatójával beszélget a sorozat szerkesztője, Dr. Nádasi Eszter médiakutató-újságíró.
KL
A friss Nobel-díjas írót ünnepeltük alapítványunk könyvklubjában. „Seiobo járt idelent” című kötetéből olvastunk három csodálatos novellát. 
UM
A bioetikai témájú filmek egyik alapműve, a Gattaca indítja a 2026-os Uzsokimozit. A sci-fi egy olyan elképzelt jövőben játszódik, ahol az asszisztált reprodukció és a genetikai tökéletesítés már alapvetésnek számít. A főhős, Vincent azonban még természetes úton született. Az új, orvostechnikai eszközökkel megtervezett világban, ahol már a születéskor meg tudják adni a várható élettartamot és betegségeket, Vincent nem számít tökéletesnek – mit tud kezdeni ezzel a helyzettel? 
UM
Hányan dohányoztak a filmben? – tette fel a kérdést az Uzsokimozi decemberi vetítése után a sorozat szerkesztője, Dr. Nádasi Eszter, a nézők pedig rövid gondolkodás után rávágták, hogy senki. Ez azért meglepő, mert a 2005-ben bemutatott Köszönjük, hogy rágyújtott című szatíra középpontjában a dohányzás és annak reklámozása áll. A főszereplő, Nick Naylor lobbista, munkaköri kötelessége a dohánytermékek népszerűsítése az egyre erősödő dohányzásellenes hangokkal és mozgalmakkal szemben.
UM
Decemberben a Köszönjük, hogy rágyújtott! című amerikai vígjáték vetítése után Berta László lesz az Uzsokimozi vendége. A két évtizedes reklámügynökségi tapasztalattal rendelkező, reklámok történetével és etikai kérdéseivel is foglalkozó szakemberrel a sorozat szerkesztője, Nádasi Eszter beszélget. 
UM
A Marjorie Prime című amerikai film azt vizsgálja, hogyan hat a technológia az emlékezetre, milyen szerepe lehet a mesterséges intelligenciának a gyászban.