Ugrás a tartalomra

Hírek

UM
Decemberben a Köszönjük, hogy rágyújtott! című amerikai vígjáték vetítése után Berta László lesz az Uzsokimozi vendége. A két évtizedes reklámügynökségi tapasztalattal rendelkező, reklámok történetével és etikai kérdéseivel is foglalkozó szakemberrel a sorozat szerkesztője, Nádasi Eszter beszélget. 
UM
A Marjorie Prime című amerikai film azt vizsgálja, hogyan hat a technológia az emlékezetre, milyen szerepe lehet a mesterséges intelligenciának a gyászban.
UM
Az influenszerek és az algoritmusokkal személyre szabott reklámok világa még távol volt tőlünk 2005-ben, amikor a Köszönjük, hogy rágyújtott! című amerikai vígjáték megjelent. A „hagyományos” médiakörnyezetben játszódó film főszereplője egy dohányiparnak dolgozó kommunikációs és PR szakember. Nick jóképű, karrierista, rajong a fiáért és munkaköri kötelessége a dohányzás népszerűsítése. Az idők változnak. Hogyan képes Nick úgy forgatni a szavakat, hogy elvitassa a káros szenvedély hátrányait? 
konf
Negyedik alkalommal rendezett közös konferenciát a Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. A november 12-én tartott rendezvény több aspektusból vizsgálta szorongásainkat a valós és virtuális térben.
kk
Mi értelme van annak, van-e egyáltalán értelme, hogy egy író a legszemélyesebb és legszégyentelibb élményeit is megossza az olvasóival? Többek között erről beszélgettünk Ernaux A szégyen című könyve kapcsán.
UM
A Marjorie Prime című amerikai dráma 2017-ben nagy sikerrel debütált a Sundance Filmfesztiválon. A film Jordan Harrison azonos című, Pulitzer-díjra jelölt színdarabjának adaptációja.
v
2025. október 17-én látogatott el ViDRa doktor csapata a Mezőkeresztesi Harmatcsepp Óvodába. Az intézmény egészséghetébe kapcsolódtunk be: öt csoportban több mint száz gyermeknek tartottunk játékos, interaktív foglalkozást az egészséggel, az egészséges életmóddal kapcsolatban.
önk
Október 7-én szakmai és közösségi találkozót szerveztünk az alapítvány által közvetített kórházi önkéntesek részére, amelynek célja az önkéntes munka tapasztalatainak megosztása és a segítői szerep megerősítése volt. 
UM
Kell-e tudnunk, hogy MI-t használunk? El lehet-e feledkezni róla? Hogyan használja az MI a közösségi médiát? Többek között ezekről a kérdésekről is esett szó az Uzsokimoziban, ahol Dr. Héder Mihály volt a vendégünk.
konf
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal közösen egy olyan rendezvényt készítettünk elő, amelynek középpontjában a leggyakoribb pszichiátriai betegségek közé tartozó szorongásos zavarok állnak. November 12-én a Nyomás alatt – szorongásaink a valós és a virtuális térben című rendezvényünkön kiderül, mitől szorongunk leginkább a kutatások szerint, megtudjuk, hogyan látja a szorongást a pszichológus, mi jellemzi a szorongást a perinatális időszakban, milyen szorongást élnek meg a szenvedélybetegek családtagjai, és mi jellemzi az online szorongást.