Gyermekkora óta költőnek készült Szabó T. Anna költő, író, műfordító. Könyvekkel a mentális egészségért sorozatunk legutóbbi vendége első „irodalmi” emléke édesapjához és nyelvész nagyapjához kötődik, ők mondtak széles gesztusokkal kísérve verseket a kislánynak. Persze akkor csak a ritmust, a hangzást élvezte, felnőttként olvasva egészen mást jelentenek neki például Weöres Sándor versei. Sokaknak telik versek, mondókák bűvöletében a gyerekkoruk. Abban, hogy később fokozatosan eltávolodnak a költészettől, az iskolának van szerepe, ahol az unalom és fegyelem kötődik a versekhez.
Szabó T. Anna gyermekkori világát nemcsak nyelvész nagyapja határozta meg, aki Jókai Mór műveit és egy szinonimaszótárat ajándékozott unokájának, hanem az orvosként dolgozó nagyanyja is. A kórház mint saját személyes élmények és emlékek helyszíne megjelenik a verseiben. Szerette volna rögzíteni, lejegyezni a szülés alatti érzéseit, élményeit, ahogy Szabó Lőrinc is tette szívinfarktusa során, de ezt nem sikerült megvalósítani. A szülésről csak jóval később, szinte pillanatok alatt írt verset.
Fontos a traumák megírása, ám Szabó T. Anna úgy érzi, a boldogságról sokkal nehezebb írni. Úgy véli, a boldogságíráshoz alázat kell: az író vagy költő és az olvasó alázata, és a megírt idill vagy boldogság mögé mindig oda kell képzelni az idill múlékonyságának, törékenységének tudatát.