Noha a könnyen hozzáférhető filmek és a közösségi média korában gyakran jelennek meg olyan írások, amelyek szerint a szépirodalmat olvasók száma vészesen csökken, mégis úgy tűnik, hogy sokunk számára semmi sem képes pótolni azt az élményt, amikor egy regénnyel vagy novelláskötettel bekuporodunk a fotelba, és a külvilágot kizárva olvasunk.
De miért olvasunk szépirodalmat, és hogyan hat a szépirodalom olvasása a mentális egészségünkre? Ha hirtelen nekiszegeznénk ezt a kérdést az embereknek, sokféle választ kapnánk. Ki azért, hogy elmeneküljön a kaotikusnak, lehangolónak – vagy a Covid-járvány alatt éppenséggel túlzottan sivárnak és ingerszegénynek – érzett való világból, ki azért, hogy új gondolatok, új világok megismerésével stimulálja és tartsa frissen az agyát. Mindezt a filmnézés is lehetővé teszi, de a könyv jóval interaktívabb műfaj, hiszen magunknak kell elképzelni a helyszíneket és a szereplőket – ráadásul kapcsolgatás nélkül lassíthatunk, gyorsíthatunk, átugorhatunk unalmas részeket, vagy éppen visszatérhetünk korábbi fejezetekhez. És noha az e-könyvek megjelenése után sokan úgy vélték, hogy a digitális könyvek fokozatosan kiszorítják a nyomtatott könyveket, ez mégsem történt meg: Magyarországon például a könyveladásoknak csak egy-két százalékát teszi ki az e-könyvek eladása. Ennek az egyik fő oka az, hogy a nyomtatott könyvek 5 százalékos áfájával szemben Magyarországon az e-könyvek áfája 27 százalékos, így az e-könyvek csak kb. 30 százalékkal olcsóbbak – de nem ez az egyetlen ok: úgy tűnik, sokan kifejezetten arra vágynak, hogy kikapcsolják a gépeket, amelyeken folyamatosan érkeznek a feldolgozhatatlan mennyiségű vizuális információk és az újabb üzenetek, s egy olyan tárgyat fogjanak a kezükbe, amelynek színe, szaga és súlya van.
Intuitív módon is érezzük tehát, hogy az olvasás pozitívan hat a mentális egészségünkre. Az utóbbi egy-két évtizedig azonban nem voltak számottevő pszichológiai kutatások a szépirodalomnak a mentális egészségre gyakorolt jótékony hatásairól. Ebben a cikkben néhány ilyen kutatásra hívjuk fel az olvasóink figyelmét.
Talán mindenkinek volt már olyan élménye, hogy egy történetet hallott, amelyről eszébe jutott egy regény, mely hasonló szituációt dolgoz fel, és ez segítette a történet megértését. Vagy épp fordítva: egy regényalakban ismert fel valakit, akinek a viselkedését mindaddig nem értette. Egy 2013-as amerikai tanulmány kísérleti eredményei szerint azok, akik szépirodalmat olvasnak – szemben azokkal, akik tényirodalmat, populáris irodalmat (ún. 'genre fiction'-t, vagyis krimit, romantikus regényeket, fantasy-t, sci-fit) vagy éppenséggel semmit sem olvasnak –, jobban át tudják élni mások mentális állapotait, és ezáltal jobban megértik másoknak az övéktől különböző szempontjait, elképzeléseit és szándékait. Vagyis a szépirodalmat olvasók e tanulmány szerint fejlettebb empátiával rendelkeznek, így könnyebben tudnak kapcsolatot teremteni, jobban megértik mások viselkedésének mozgatórugóit, és képesebbek az együttérzésre. A tanulmány szerzői ezért amellett érvelnek, hogy az irodalomtanítás háttérbe szorulása az (amerikai) iskolákban egy komplex képesség fejlesztésének lehetőségétől fosztja meg a diákokat – többek között éppen arra hivatkozva, hogy az ún. „magasirodalom” az elit kiváltsága. A két New York-i szociálpszichológus irodalomelméleti munkákat is idézve érvel amellett, hogy a szépirodalommal ellentétben a populáris irodalom kategóriájába tartozó művek nem feltétlenül növelik az empátiát, hiszen a bennük szereplő helyzetek, események és szereplők alapvetően a műfaj szabályainak, nem pedig az emberi psziché, illetve a társas helyzetek világának felelnek meg.
Egy jelentős szépirodalmi mű rendkívül sűrítve, különösen láttató módon tud ábrázolni egy szituációt, egy jellemvonást vagy egy adott társadalmat – gondoljunk csak arra, hányszor hallottuk vagy mondtuk már magunk is: „Micsoda kafkai szituáció volt!”, vagy: „Nahát, ez az alak tisztára olyan, mintha Molière találta volna ki!” Egy tanulmány szerint a szépirodalom olvasása olyan, mintha társadalmi interakciókat gyakorolnánk: nemcsak az empátia és az elfogadás képességét tanuljuk, hanem a társas kapcsolatok során tanulható készségeket is fejlesztjük, és számos információt sajátítunk el az emberek közti verbális és nonverbális kommunikációról. A szépirodalom egyedülálló lehetőséget biztosít erre, hiszen olyan tapasztalatokra tehetünk szert általa, amelyeket máshogyan nem szerezhetünk meg. Az irodalmi művek azt mutatják meg – szimuláció révén –, hogy az egyén hogyan működik a társadalomban. A műből szerzett információt az olvasó a saját helyzetére alkalmazhatja, és annak megfelelően cselekedhet. A tanulmány szerzői szerint más médiumokra ez nem igaz, hiszen az irodalom olvasása során a látvány és a hangok az olvasóra vannak bízva, így a képzelőerő sokkal aktívabban működik, mint a film vagy a színházi előadás nézése során. Ehhez még hozzátehetnénk azt is, hogy egy szépirodalmi mű sokszor többet tud, mint a szerzője: tudósít az elhallgatott dolgokról, a titkokról, gesztusokról, sok olyasmiről, amit a szerző nem feltétlenül tud értelmezni vagy méri fel a jelentőségét.
Sokan számolnak be arról, hogy egy irodalmi mű megváltoztatta az életüket, gondolkodásukat. Az Emory University kutatóinak egyik cikke szerint ennek biológiai lenyomata is lehet. A cikk egy olyan kísérletre épül, melynek során a kutatók azt vizsgálták, hogy a regényolvasás milyen hatással van a neurális hálózatra. A résztvevőknek, akik a kísérlet során ugyanazt a könyvet olvasták – Robert Harris Pompeii című történelmi regényét –, a kísérlet előtt és után öt napig fMRI-vel vizsgálták az agyát, a kettő között a vizsgálati alanyok kilenc napon át olvasták a regényt. Az eredmények alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az olvasás határozottan rajta hagyta a lenyomatát a kísérletben részt vevők agyán. Még ha időlegesen is, de az olvasás utáni napokon a beszédért felelős bal halántéklebenyben, valamint az agy elsődleges szenzoros régiójában is aktivitásnövekedést detektáltak. Mintha az idegtudomány igazolná a 18. századi angol esszéisták, Joseph Addison és Richard Steele frappáns mondását: „Az olvasás ugyanolyan az elmének, mint a testgyakorlás a testnek.”
Az irodalomnak a mentális egészségre gyakorolt jótékony hatásairól szóló kutatásokkal párhuzamosan egyre elterjedtebb a biblioterápia: az irodalom használata a személyiségfejlesztésben és a gyógyításban.
Sokan tapasztalhattuk már, hogy a szépirodalom olvasása gyógyítóan hat, ha veszteség ér bennünket, vagy ha magányosnak, kirekesztettnek érezzük magunkat. Jólesik belemerülni a klasszikus nagyregények jól strukturált cselekményébe, amikor kaotikusnak, szétesettnek érezzük az életünket. Kedvenc fiatalkori könyveink újraolvasása segíthet a számvetésben: visszaemlékszünk, milyenek voltunk akkoriban, és milyenek vagyunk most. Az olvasásba való belefeledkezés megnyugtat – egy 2009-es kutatás szerint jelentősen csökkenti a stresszt: lassítja a szívdobogást és ellazítja az izmokat.
De mi is a biblioterápia? Egy művészetterápiás módszer, amelynek során a segítő szakember válogatott olvasmányok megvitatásával segíti a résztvevőket a személyiségfejlődésben, illetve mentális zavaraik, betegségeik kezelésében. A gyógyítás területén a legnagyobb sikereket a depresszió kezelésében érték el eddig vele – egy 1995-ben megjelent tanulmány eredményeinek hosszú távon fennmaradó hatását a tanulmány szerzői azóta megerősítették, illetve mások is hasonló eredményekre jutottak. Egy 2010-ben készült tanulmány egy olyan projektről számol be, amelynek keretében a liverpooli egyetemen 12 hónapon keresztül vizsgáltak egy depresszióval diagnosztizált páciensek számára szervezett olvasókört, amelyben kifejezetten klasszikus szépirodalmat olvastak. A kísérlet résztvevőinek jelentősen javult a mentális állapota – jobban tudtak koncentrálni, magabiztosabbak lettek, csökkent a magányérzetük, és jobban meg tudták fogalmazni az érzéseiket.
A cikkünkben említett kutatások számos kérdést és problémát vetnek fel, a biblioterápia gyógyászati alkalmazhatóságának körétől – pl. milyen mentális betegség esetén alkalmazható? – és módjától kezdve – milyen más terápiával érdemes kombinálni? Milyen könyveket érdemes választani? Hogyan dolgozzuk fel az olvasmányokat? – a terápia okozta változások tartósságáig. Mindenesetre a biblioterápia egyre elterjedtebb – Magyarországon is alkalmazzák, és több egyetem indít biblioterapeuta képzést –, s az irodalom mentális egészségre való hatásáról szóló kutatások száma egyre nő. S még ha az bizonyosodik is be, hogy egyes tanulmányok túlértékelték a szépirodalom szerepét a mentális betegségek gyógyításában, az irodalmi művek olvasása mellett felsorolt fenti érvek nagy része biztosan helytálló.
További blogbejegyzéseinkben folytatjuk majd az irodalom és a mentális egészség témáját, és számos ötletet adunk arra, hogy mit érdemes olvasnia annak, aki érdeklődik az egészségügyi témájú szépirodalmi művek iránt, aki valamilyen konkrét érzelmi vagy mentális nehézségről szeretne olvasni, vagy éppenséggel a gyerekeinek szeretne segíteni egy probléma feldolgozásában.