Ugrás a tartalomra

Milyen szerepe van a dúlának a szülés során?

Számos tévhit övezi a dúlák munkáját. Cikkünk ezeket szeretné eloszlatni, és közelebb hozni az olvasókhoz ezt a fontos szakmát.

Az utóbbi hetekben számos hazai kórházat kerestek meg azzal az igénnyel, hogy engedélyezzék a dúla jelenlétét a szülőszobán. Több kórház petíciót is kapott, amelyben az a kérés fogalmazódott meg, hogy az édesapa mellett a dúla jelenlétét is engedélyezzék a vajúdás és szülés teljes ideje alatt, azaz ne korlátozzák egy főre a szülésnél jelen lévők számát.

Mivel sok tévhit övezi a dúlák munkáját, ebben a cikkben a 2021-es Dúlatanulmány segítségével szeretném bemutatni ezt a hivatást, eloszlatni a tévhiteket, és közelebb hozni az olvasókhoz ezt a szerintem rendkívül fontos szakmát.

A dúla görög szó, eredetileg szolgálót, a szülés kontextusában pedig szülés körüli segítőt, szolgálatban lévő asszonyt jelent. A szó használata az Egyesült Államokban terjedt el a ’80-as években, ezután vették át a használatát más angolszász országokban, majd világszerte. Számos országban a dúlák évtizedek óta szakemberi minőségben vesznek részt a terhesség, a szülés és a gyermekágy időszakában.

Magyarországon már több mint 20 éve fejlődik ez a hivatás. A hazai dúlaság helyzetéről és működéséről szóló felmérés a 2021-ben készült Dúlatanulmány, amely átfogó képet kíván adni arról, hogy itthon kik is a dúlák, milyen rendszer(ek)ben képződnek, és jellemzően milyen feladatköröket látnak el. Sajnos itthon rengeteg tévhit övezi a munkájukat, ezáltal a dúlák megítélése is sokszor negatív, munkájukat ellenállással fogadják. A Dúlatanulmány legfőbb célja, hogy kutatási eredményekkel alátámasztva adjon valós képet a szakmáról, valamint, hogy eloszlassa a dúlaság körüli tévhiteket, és hirdesse a hivatás fontosságát.

A dúlai munkakörnek több csoportja létezik, a legelterjedtebb típusa „a várandósság alatt a párnak információs és érzelmi, a vajúdás és szülés alatt a kismamának érzelmi és fizikai támaszt nyújtó” dúla (Nyitrai et al., 2021). Itthon jellemzően egyéni szülésre, valamint a családdá válásra való felkészítést végeznek, illetve segítenek a szülőknek a lehetőségeik feltérképezésében és az információszerzésben. A hazai rendszerben a dúlák nem tartoznak intézményhez, nem a kórházi személyzet részei, hanem az állami ellátáson kívül, magánúton vehető igénybe a segítségük. A kismamák/párok egyénileg, szimpátia és személyiségük kompatibilitása alapján választják őket, hasonlóan, ahogy egy pszichológust választ az ember. A kiválasztott és felkért dúla végigkíséri a párt a várandósság, és ideális esetben a vajúdás és szülés útján. Érdemes megjegyezni, hogy az amerikai rendszerben már a kórházi személyzet részeként is dolgoznak dúlák, így ott akár az „utolsó pillanatban” is igénybe lehet venni a segítségüket.

Az, hogy a vajúdás és szülés során mit csinál egy dúla, nagyban függ a szülő nő és a család igényeitől. A dúla főként érzelmi támogatást nyújt a várandós és az apuka számára. Az anyát segítheti biztató szavakkal, érintésekkel, alkalmazhat természetes fájdalomcsillapító módszereket (illóolajjal, masszázzsal), bevethet relaxációs technikákat. Figyel az anya (és akár az apa) etetésére-itatására, segít megtalálni a kényelmes testhelyzeteket. Nagyon fontos bekezdés a tanulmányban a dúlai kompetenciák meghatározása, ugyanis ez rögtön eloszlat számos olyan tévhitet, amely kétségbe vonja a dúlai munkakör érvényességét:

„Fontos leszögezni, hogy minden dúlaszervezet határozottan kijelenti, hogy a dúla nem egészségügyi végzettségű szülés körüli segítő, ennek megfelelően nem helyettesítheti sem az orvost vagy otthonszülés esetén a bábákat, sem a szülésznőt, sem a védőnőt, nem végezhet vizsgálatokat és egyéb klinikai feladatokat (Puroszné, 2016). Nem feladata, hogy a kismama vagy a magzat fiziológiás állapotát figyelje, értelmezze a monitorok jelzéseit, vizsgáljon, vérnyomást mérjen, és az sem, hogy ő döntse el, a vajúdás során mikor induljanak be a kórházba. Ugyanakkor a dúla képzése során tanul róla, érti és átlátja az élettani szülés-születés fiziológiai és lelki folyamatait, illetve elméleti szinten tanul a gyakran előforduló orvosi beavatkozásokról, hogy a szülőknek képes legyen ezeket elmagyarázni, előnyeikről és hátrányaikról tájékoztatást adni, ezzel segítve a családokat kompetenssé válni informált döntéseik meghozatalában.” (Nyitrai et al., 2021)

A dúla tehát nem tudja, és nem is akarja az egészségügyi személyzet bármely tagját helyettesíteni, vagy a döntéseket kétségbe vonni. Ő kizárólag azért van ott, hogy támogassa a szülő nőt és annak párját, érzelmileg és fizikailag megkönnyítse a vajúdás hosszú és fárasztó folyamatát, és információkkal lássa el a párt, ha ők kérik. Pont ezért lehetnének a dúlák nagyon hasznos kiegészítői a kórházi személyzetnek, hiszen így tudnának az orvosok és szülésznők kizárólag a klinikai feladatokra koncentrálni, arról nem is beszélve, hogy a kórházi személyzet egyszerre több nő vajúdását és szülését segíti, így figyelmük az ellátás során sokszor megosztott. Azt is fontos kiemelni, hogy a dúlai támogatást az édesapa vagy egy másik hozzátartozó nem tudja átvenni, hiszen ők is involválódnak érzelmileg, fizikailag ők is elfáradhatnak, és persze aggódnak a szülő nőért és a születendő gyermekért, egyszóval nekik is szükségük van az érzelmi támogatásra.

A tanulmány számos kutatási eredményt hoz azzal kapcsolatban, hogy hogyan csökken a beavatkozások száma dúlai jelenlét mellett, miért a dúla képviseli a leghatékonyabb társas támaszt, valamint hogyan nyilvánul meg fájdalomcsillapító és szorongáscsökkentő szerepe. Továbbá beszámol azokról az eredményekről is, amelyek a dúlák pozitív hatását mutatják be az anyák szülés utáni érzelmi állapotára, a szülők és a csecsemő közötti kapcsolatra, valamint a szoptatásra is.

Láthatjuk tehát, hogy a dúlák nem az egészségügyi személyzet akadályozói, hanem pont, hogy remek és elengedhetetlen kiegészítői. A szakemberek közötti megfelelő kommunikációval, szakmai kapcsolatok létrejöttével, a dúlák rendszerszintű igénybevételével javulhat a kismamák szülésélménye, csökkenhet a teher az egészségügyi személyzet vállán, valamint a kórházi költségek is mérséklődnek. Természetesen nem kell és nem is fog minden kismama dúlai segítséget igénybe venni, de a kutatási eredmények egyértelműen alátámasztják pozitív hatásukat a szülés folyamatára. A várandósoknak tisztában kell lenniük a dúlai munkakör létezésével és működésével, valamint azzal, hogy mindenki számára elérhető ez a segítség, ha bárki úgy dönt, hogy él ezzel a lehetőséggel.

Felhasznált irodalom:

Nyitrai Eszter et al. (2021). Dúlatanulmány. Emberi Erőforrások Minisztériuma, Budapest.