Az életünk jelentős részét, életkor alapján pedig meghatározó időszakot töltünk köz-és felsőoktatásban. Ahogy a munkahelyi környezet esetében is látjuk, hogy a kultúra, a környezet mennyire jelentősen befolyásolja a munkavállaló saját magával szemben támasztott elvárásait és viselkedését, úgy feltételezhetjük, hogy az iskolák esetében is nagyon hasonló működésformák alakulnak ki.
A munkahelyi viselkedés, attitűdök kapcsán a megfelelési vágy, a teljesítmény hajszolása került a középpontba, ebben a blogbejegyzésben a közösség meghatározó erejének egy másik aspektusát emeljük ki. Ez a téma pedig a fizikai és mentális biztonság, amelynek megléte vagy hiánya jelentős hatást gyakorol arra, hogy a fiatalok hogyan viselkednek egymással, mennyire állnak ki egymásért.
A biztonság hiánya – a bántalmazás különböző formái
A fizikai és mentális biztonság témáját feldolgozni korántsem egyszerű. A biztonság egy sokrétű, az iskolai és kortárs közösségen túlmutató kérdéskör, ezért ebben a blogbejegyzésben mi is csak egy aspektusát vizsgáljuk: az iskolai bántalmazás elterjedését, megjelenési formáit mutatjuk be. Az iskolában látott példák, viselkedésmódok, valamint reakciók pozitív vagy negatív megerősítésként működnek, ezáltal terelik a fiatalok viselkedését. A bántalmazás az adott életkori csoport mentális jóllétéről is képet fest, egyfajta korlenyomat az, hogy a közösség hogyan bánik a saját tagjaival.
Az iskolai bántalmazás (bullying) témájára és lehetséges megelőzési formáinak megismerésére egyre nyitottabb a társadalom. Ennek a nyitottságnak azonban sajnos az az oka, hogy egyre több gyermek áldozata a bántalmazás különböző formáinak. A bántalmazás lehet fizikai vagy lelki, a verekedés, lökdösődés, de a szóbeli bántás és szándékos kirekesztés is az abúzus egy-egy formája. Ráadásul az abúzusnak a fizikai környezet sem szab gátat, hiszen az internet és a közösségi média elterjedésével a fiatalok 0-24-ben elérhetőek, összeköttetésben állnak, ez pedig az online zaklatás melegágya. Öröm az ürömben, hogy egyre több felnőtt nyitott arra, hogy meghallja, meglássa a figyelmeztető jeleket azzal kapcsolatban, hogy a gyermeke, vagy a közösség egy másik tagja nem érzi jól magát a környezetében.
A bántalmazás nem elszigetelt jelenség, a fiatalok az általános és a szakképző iskolákban érzik magukat legkevésbé biztonságban
Az UNICEF Magyarország 2022-ben egy nagymintás kutatást végzett, amelyben az online és offline erőszak, bántalmazás témáját járták körbe. A felmérésben 1000 fő vett részt, az online kérdőíveket általános és középiskolás diákok is kitöltötték. Az adatfelvételt és az elemzést a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet végezte.
A kutatók a biztonságérzet témakörét 11 kérdéssel vizsgálták, kitérve a kortárs közösség és a tanárok által nyújtott biztonsági háló aspektusaira is. A feltett kérdések alapján egy általános biztonságérzet „mutatót” alakítottak ki, amely alapján azt látták, hogy a diákok 25%-ának magas, 50%-ának közepes, míg 24%-ának alacsony szintű a biztonságérzete.
Ezek az összegzett eredmények azonban iskolatípusonként eltérnek, az általános iskolába és szakképzőbe járó fiatalok között magasabb azoknak az aránya, akik nem érzik jól magukat a közösségükben. Ha a település szerinti eloszlást vizsgáljuk, a községben élők mondták azt nagyobb arányban, hogy kevésbé érzik magukat biztonságban abban a közegben, ahol a napjaik jelentős részét töltik, azaz az oktatási intézményekben.
Nézzük meg alaposabban, milyen kérdésekkel kutatták a biztonság és a bántalmazás kérdéseit, hogy az általános eredmények mögé lássunk!
A kutatásban a fizikai bántalmazás (lökdösődés, verekedés, felpofozás) mellett a szóbeli abúzus (csúfolódás, kirekesztés) megjelenését is vizsgálták. A kutatásban részt vevő fiatalok 85%-a számolt be arról, hogy a fenti kettő bántalmazási forma valamelyikét már tapasztalta. Az áldozatok nagyon fiatalon találkoznak a kirekesztéssel, megalázással, a résztvevők közel fele 6-10 évesen volt először áldozata a bántalmazás vagy zaklatás valamilyen formájának. Kirajzolódott, hogy a fiatalok sokkal nagyobb arányban tapasztalnak lelki-mentális bántalmazást, mint fizikait, az áldozatok 94%-a tapasztalta, hogy csúfolódtak, csúnyán beszéltek vele vagy róla, míg fizikai bántalmazásról a résztvevők 32%-a számolt be.
A bántalmazások jelentős része az osztályteremben történik, kisebb arányban az iskola más helyiségeiben, mint folyosókon, a tornateremben vagy öltözőkben. A bántalmazások az esetek 77%-ában nem egyszeriek, hanem heti vagy havi rendszerességgel ismétlődnek. A fiatalokat leggyakrabban a saját osztálytársaik bántalmazzák, azonban a kutatásból kiderül, hogy bár kisebb arányban, de más osztályba járók, idősebbek és tanárok is megjelennek a bántalmazó szerepében.
A kutatásban az offline zaklatás mellett az online bántalmazást is vizsgálták, a fiatalok 44%-a mondta azt, hogy érte már őt bántalmazás közösségi médián, online felületeken. Ez esetben is leggyakrabban az osztálytársak a zaklatók, azonban ebben a térben az anonimitás is nagyon hangsúlyos, az áldozatok 23%-a nem ismeri az elkövetőt.
Az online és offline bántalmazás áldozatai között van átfedés, 49%-a azoknak, akiket online bántalmaznak, az iskolában is tapasztalt abúzust. Az iskolatípus alapján történő csoportosítás azt mutatja, hogy a legnagyobb arányban az általános iskolások és a szakképzősök vannak kitéve az abúzusnak.
A fiatalok egyszerre áldozatok és bántalmazók, „nem vakok” az abúzusra
Az online felmérés egyik előnye az őszinteség: általánosságban elmondható, hogy a kitöltők olyan dolgokról is beszámolnak, amelyeket interjúk vagy személyes kitöltés során lehet, hogy nem vallanának be. Ilyenek azok a kérdések is, amikor a kutatók a résztvevők viselkedését, reakcióját térképezik fel: az anonimitás mögé bújva a válaszadók őszintébben mesélnek a saját viselkedésükről.
A felmérés során kirajzolódott, hogy a fiatalok szemtanúi az abúzusnak. 44%-uk kapcsolatban van olyan osztálytárssal, akit csúfolnak vagy bántalmaznak, 66%-uk pedig azt állítja, hogy ismeri is a bántalmazót. Emellett a fiatalok őszintén beszámoltak arról, hogy ők maguk voltak már az áldozat és a bántalmazó szerepében egyaránt.
Vélhetően amiatt, mert a fiatalok mindkét szerepet ismerik, gyakran kiállnak a bántalmazott mellett, sőt úgy gondolják, hogy a nyílt fellépésük miatt ők nem kerülnek veszélybe, nem ők lesznek a potenciális, következő áldozatok.
Felmerül a kérdés, hogy ha a fiatalok ilyen jól látják a szerepeket és a tényleges bántalmazást, sőt, aktívan közbe is lépnek, hol vannak a tanárok, felnőttek az interakciók során? A fiatalok úgy gondolják, hogy bár ők látják a kortárs közösség problémáit, a tanárok csupán az esetek egyharmadában tudnak az abúzusról, és bár a probléma ismert, a tényleges zaklatások rejtve maradnak. Emellett a fiatalok a felnőttekkel kapcsolatos bizalmatlanságról is beszámoltak, úgy gondolják, még ha látják is a tanárok az abúzust, az esetek csupán 48%-ban lépnek közbe.
Kihez fordulnak a fiatalok, kik a bizalmasaik?
A fiatalok megélése szerint a tanárok nem látják, nem tapasztalják az abúzusok jelentős százalékát, illetve azt tapasztalják, hogy nem kapnak tőlük hatékony segítséget. Joggal merül fel tehát a kérdés, hogy vajon a bántalmazottak kihez fordulnak abban az esetben, ha zaklatják őket?
A felmérés alapján kirajzolódott, hogy a fiatalok 57%-a először barátainak, osztálytársainak mondaná el, ha bántalmaznák őt, a kortárs közösséget tartják az első számú bizalmas közegnek. Ezt követően a szülőkhöz fordulnának a fiatalok, őket avatnák be abba, ha online vagy offline módon zaklatás áldozatai lennének. Az osztályfőnökök a harmadik helyen szerepelnek, a szülők beavatása után hozzájuk fordulnának segítségért. Az iskolapszichológus bevonása csupán az ötödik helyen szerepel.
Ezek mellett a számadatok mellett azonban fontos látni, hogy a fiatalok harmada azt mondta, hogy egyáltalán nem kért segítséget akkor, amikor bántalmazás áldozatává vált, harmaduk pedig arról számolt be, hogy bár kért segítséget, nem történt változás.
Mit tehetünk?
A felmérés alapján az a kép rajzolódott ki, hogy a fiatalok egyedül maradnak az offline és online bántalmazás elleni küzdelemben, a kortárs közösségük az, amely leginkább szemtanúja a bántalmazásnak és egyben bizalmas szerepben is tud funkcionálni. A szülők és a tanárok elől rejtve marad az esetek egy jelentős része, főleg, ha a bántalmazás az online térben történik. Ennek az ördögi körnek a következménye könnyen lehet a bizalom elvesztése, a kirekesztődés, azonban meglepő módon a bántalmazás nem vezet tompultsághoz, a fiatalok látják a zaklatást, és kiállnak ellene.
Azonban mindez nem kell, hogy így legyen – a felnőttek, legyen szó szülőkről vagy pedagógusokról, aktív szereplőkké tudnak válnak a bántalmazás elleni küzdelemben.
A blogbejegyzés második részében ezért az ELTE PPK egyik oktatójának, Jármi Évának az írását mutatjuk be, aki az országban működő bullying-megelőző programokról írt. Véleménye szerint a prevenció első lépése a kognitív szint, annak tudatosítása, hogy az iskolai bántalmazás egy létező és komoly probléma, és mind a diákokat, mind pedig a szülőket be kell vonni a közös gondolkodásba, hogy felismerjék a figyelmeztető jeleket, a bántalmazás pszichológiai aspektusait, működési mechanizmusait.
Ezt követően szükséges, hogy eszközök is legyenek az áldozatok, szülők és a szemlélők kezében, tudják, hogyan tudnak védekezni, hogyan tudnak biztonságban maradni. A prevenciónak ez a viselkedéses szintje, az egyik legfontosabb eleme pedig az, hogy a bántalmazott tudja, kihez fordulhat bizalommal.
A harmadik szint az érzelmi, motivációs réteg, ahol a készségek és ismeretek gyakorlati alkalmazását szükséges erősíteni.
Jármi Éva a prevenció legfontosabb részének a közösségi foglalkozásokat tartja, ahol a közösségben való létezés explicit szabályait és normáit a résztvevők közösen kimondják, elfogadják, az eddig szemlélő szerepben működő tagokat aktivizálják.
A megelőzést már óvodás korban el lehet kezdeni, a NyugiOvi Program pontosan ezt a célt szolgálja. Az óvodás gyermekek számára kialakított foglalkozás olyan módon és szinten dolgozza fel a bántalmazás témáját, amely nem terheli meg a kisgyerekeket, a legfontosabb alapelveket, mechanikákat és lépéseket azonban megismerik.
Nemzetközi programok hazai adaptációja is ismert, ilyen például a KiVa Program, amely a prevenció mellett a közbelépéshez is hasznos eszközöket biztosít, a közösségformálódás első lépcsőfokainál (általános iskola első és ötödik osztályában) építenek ki az osztályfőnökök és a gyerekek bizalmi kapcsolatot, interaktív programokkal tanulnak, vitáznak, szerepjátékoznak.
A bemutatott prevenciós programok mellett számos, pedagógusok számára kialakított képzés, projekt, színházi eszköz érhető el, amelyek mind segítenek abban, hogy a tanárok, igazgatók felismerjék az offline és online bántalmazás formáit, és hatékony eszközöket kapjanak a prevencióhoz és intervencióhoz.
Az UNICEF felmérése alapján kirajzolódott, hogy az iskolai bántalmazás tekintetében bőven van mit tettünk: intézményi szinten fontos erősíteni a pedagógusok, szakemberek és diákok közötti bizalmat, elérhetővé tenni a prevenciós képzéseket, tudatosítani, hogy mi tartozik a bántalmazás fogalma alá.
Az óvoda és az iskola két olyan helyszín, ahol a fiatalok a közösségi viselkedés, az egymással való együttműködés, csoportmunka alapjait elsajátítják, ezért is elengedhetetlen, hogy ezekben a közösségben az abúzusnak ne engedjünk teret.
Felhasznált irodalom
Jármi Éva (2019): Az iskolai bántalmazás (bullying) megelőzése. Educatio 28(3): 538–540.
UNICEF Magyarország (2022): Iskolai bántalmazás és bullying. https://unicef.hu/bullying
UNICEF Magyarország és Medián Közvélemény- Piackutató Intézet (2022): Középiskolások tapasztalatai az iskolai zaklatásról. Közvélemény-kutatás. https://unicef.hu/wp-content/uploads/2022/11/median_unicef_2022_iskolai_zaklatas_jelentes.pdf