Ugrás a tartalomra

Mi a hosszú élet titka?

Egyre tovább élünk. De vajon növelhető-e a várható élettartam a végtelenségig?

A hosszú élet csupán szerencse kérdése – legalábbis John Tinniswood szerint, akit a Guinness Rekordok Könyve a világ legidősebb férfijaként tartott számon. Tinniswood néhány hete, november 24-én hunyt el, 112 éves volt. A francia Jeanne Clament, aki 122 évet és 164 napot élt, úgy vélte, hosszú életét az olívaolajnak és a vörösbornak köszönhette. Fiatalkora óta dohányzott, és heti egy (más források szerint két) kiló csokoládét is elfogyasztott, elmúlt nyolcvan, amikor vívni kezdett, százévesen hagyott fel a biciklizéssel. Ez a francia nő élte bizonyítottan a leghosszabb életet a Földön. 

A hosszú élet titkáról faggatják a legtöbbször Dick van Dyke amerikai színészt is, aki kicsit szégyenlősen vallja be, hogy fogalma sincs. Talán annyi, hogy naponta tornázik. Dick van Dyke ma is káprázatosan táncol, és irigylésre méltó öniróniával beszél életkoráról és a megélt évekről. Erről mindenki meggyőződhet, a Coldplay ugyanis van Dyke 99. születésnapja mutatta be új videóklipjét, amelyet a színész malibui kertjében forgatott.

A hosszú élet titkát talán sosem fejtik meg, a várható életkor azonban megbecsülhető a befolyásoló körülmények ismeretében. Aki a livingto100.com oldalra kattint és kitölti a gyorsan megválaszolható, a táplálkozásra, életmódra, alkoholfogyasztásra, dohányzási szokásokra, felmenők betegségeire, lakókörnyezetre és egészségtudatosságra vonatkozó kérdéseket, máris megtudhatja, várhatóan meddig él.

Napi öt óra plusz

„Az elmúlt tíz évben a fejlett országokban naponta mintegy öt órával nő az átlagos élettartam” – írja a Halhatatlanság. Az orvostudomány prométheuszi álma című, 2012-ben megjelent könyvében Andrzej Szczeklik, nemzetközi hírű lengyel belgyógyász, szív- és tüdőspecialista, a Jagelló Egyetem tanára. „Évszázadokon át változatlan maradt az emberi élet köre, kijelölt területe. Akik ezt átlépték, azokat elnyelte a tűz. Kitoltuk az élet határait. Tágítottuk a kört. Évtizedekkel távolabb került a halál. Az elmúlt évszázadokban huszonöt évvel hosszabbodott a várható élettartam. Mindannyiunknak juttattak még egy negyedszázadot az életből”.

Egyre tovább élünk. Magyarországon a KSH adatai szerint 2020-ban a születéskor várható egészségben eltöltött élettartam a férfiaknál 61,7, a nőknél 63,6 év volt. 2020-ban a férfiak átlagéletkora 78,9, a nőké 82,6 év.

Persze ez még mindig távol van a száztól. Ráadásul százévesnek lenni nem ugyanaz, mint egészséges százévesnek lenni. Thomas Perls a New England Centenarian Study vezetőjeként úgy látja, a száz évet megéltek között vannak túlélők (38%), akiknél nyolcvan éves koruk előtt legalább egy az életkorral összefüggő betegséget diagnosztizáltak, vannak késleltetők (43%), akiknél nyolcvanéves koruk után alakult ki ilyen betegség, és megúszók (19%), akik úgy töltötték be a századik életévüket, hogy a tíz leggyakoribb olyan betegség egyikét sem diagnosztizálták náluk, amely az életkorral függ össze. 

Növelhető-e a várható élettartam a végtelenségig? A kémiai Nobel-díjas Venki Ramakrishnan biokémikus, a cambridge-i Trinity College professzora nemcsak ezt a kérdést teszi fel a Miért halunk meg. Az öregedés és az örök élet nyomában című könyvében, hanem a rá adott, olykor meglepő válaszokról is ír, ismerteti az egymással harcban álló teóriákat és az igazolásukra végzett kutatásokat. A kérdésre adott egzakt válaszra pedig nemcsak az „egyszerű halandók” kíváncsiak, hanem a társadalomtudósok, demográfiával, statisztikával, egészségpolitikával és biztosítással foglalkozók is. 

Az élettartam meghosszabbodásának ugyanis társadalmi következményei vannak. Egyre kevesebb gyermek születik, így az idősebb generáció önállóan él, vagy kénytelen otthonba vonulni. Erre a szociális hálózatnak és az állami nyugdíjrendszernek is fel kell készülnie. A meghosszabbodott életkor pedig más betegségek ellátását vonja maga után. Egyes becslések szerint a 2015-ben születettek egyharmada fog demenciában szenvedni. A hosszabb élet tehát újabb megoldásra, megválaszolásra váró kérdéseket szül.

Harc az idővel

Hogy mitől élünk tovább? Egészen biztos, hogy a tudomány fejlődésének ebben kulcsszerepe van. Szczeklik professzort lenyűgözte a biológia és általában a tudomány bámulatos fejlődése. Az orvosi pályán eltöltött évtizedek alatt is óriási változásokkal találkozott. „Regenerációs orvoslásról álmodunk, olyan őssejtek beültetéséről, amelyek reményeink szerint képesek pótolni minden sérült szerv sejtjeit. […] Nemrég jutottunk el odáig, hogy már képesek vagyunk újraprogramozni az érett, kialakult sejteket. Átalakítjuk az arc vagy a kéz bőréből vett sejteket a legifjabbakká, őssejtekké. Visszatekerjük az óramutatót a létezésük legkorábbi időszakáig, hogy kezdjék újra az életüket.” Venki Ramakrishnan azonban arra is rámutat, hogy bármennyire sokat tudunk a génekről, a genomról, az őssejtről, korántsem tudunk mindent. 

Steven Johnson tudományos szakíró az Extra Life: A Short History of Living Longer című könyvében azt állítja, hogy a várható élettartam növekedése főként a közegészségügy javulásának köszönhető. Emellett kiemelte a modern higiénia, a vakcinák és a műtrágya szerepét. Ezek közül talán egy kelthet megrökönyödést: a műtrágya. Pedig annak köszönhető a terméshozam növekedése, és az, hogy hozzáférhetővé váltak az élelmiszerek. Így aztán megszűnt a küzdelem a táplálékért, viszont nőtt az elhízás, a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek esélye.

Vannak egészen meghökkentő változatai és eszközei az idővel vívott harcnak. A norvég Karl Ove Knausgård Az öröklét farkasai című regényének egyik mellékszereplője hatalmas tartályt szállít egy Moszkva környéki tanyára, és csak ott szembesül azzal, hogy a KrioRusz telephelyén jár, a tartályokban pedig lefagyasztott emberek vannak. Bármennyire futurisztikusan hangzik, a kriokonzerválás a biológia egyik ága, amely azt vizsgálja, hogyan lehetséges oly módon lefagyasztani mintákat, hogy azok a későbbi kiolvasztáskor is életképesek maradjanak. A regényben és a valóságban is lefagyasztott emberi testek várják, hogy a jövőben megszülessen a gyógymód betegségükre vagy a halandóságra. Venki Ramakrishnan szerint nem ez az egyik legelképesztőbb módszer. A transzhumanisták például a test helyett „beérik” az agy, az emlékek, a tudás és a gondolkodás központjának fagyasztásával. Egyelőre egyik módszer sikerességéről, hatékonyságáról sem tudunk sokat, hangsúlyozza Venki Ramakrishan.

Kihozni a legtöbbet

Andrzej Szczeklik szerint mindannyian számos elem harmonikus kapcsolatából létrejött egységként létezünk, a „betegség a harmónia megbomlása”. Venki Ramakrishnan pedig egy jól működő, mozgalmas városnak látja az emberi szervezetet, a halál azt jelenti, „hogy nem működünk többé egységes egészként. A szöveteinket és szerveinket alkotó valamennyi sejt kommunikál egymással, hogy azzá az érző egyéniséggé váljunk, akik vagyunk. Amikor megszűnnek egységként együttműködni, bekövetkezik a halálunk.”

A mindennapi életünket úgy éljük, hogy nem veszünk tudomást halandóságunkról. Amikor a „meghalt” szó helyett azt használjuk, hogy „eltávozott”, ezzel azt sugalljuk, hogy ez nem végleges, csak átmeneti állapot. Ez pedig azt is jelenti Venki Ramakrishnan szerint, hogy „a halál tudata olyannyira félelmetes, hogy életünk nagy részében tagadjuk a tényét.” A biokémikus felsorolja a „megküzdési stratégiákat”, amelyeket Stephen Cave filozófus szedett pontokba. Az A terv szerint próbálunk a lehető leghosszabb ideig élni. Ha szembesülünk ennek nehézségével, jön a B terv, vagyis annak a gondolatnak a megerősítése, hogy halálunk után képesek vagyunk az újjászületésre. A C terv ahhoz az elképzeléshez igazodik, hogy ha a testünk elbomlik is, lényünk lényege halhatatlan lélekként él tovább. A gyakorlatiasabb D terv szerint viszont hagyatékunk révén élünk tovább.

Venki Ramakrishnan szerint „ha 120 vagy 150 évig élünk, akkor azon fogunk bosszankodni, hogy miért nem élhetünk 300 évig. Az élet meghosszabbítását célzó emberi törekvés olyan, mintha délibábot kergetnénk: semmivel sem fogjuk beérni, csak az igazi halhatatlansággal. Márpedig ilyen nem létezik.” Egyszerűbb beletörődni, hogy életünk véges, és ebből kell kihozni a legtöbbet. 

Felhasznált irodalom

Venki Ramakrishnan: Miért halunk meg. Az öregedés és az örök élet nyomában. Fordította Németh Anikó Annamária, Corvina, 2024
Andrzej Szczeklik: Halhatatlanság. Az orvostudomány prométheuszi álma. Fordította Pálfalvi Lajos, Európa Könyvkiadó, 2014

(Illusztráció: Lucas Cranach: Az ifjúság kútja, 1546)