Ugrás a tartalomra

Teremtsünk karácsonyi hangulatot azoknak, akik a kórházakban töltik az ünnepet!

Betegként és gyógyítóként is nehéz kórházban átélni a karácsonyt. A betegek kiszolgáltatottabbnak, magányosabbnak érzik magukat, a gyógyító személyzetnek pedig a sokszor a szokásostól több feladat mellett a család hiánya is terhet jelent.

A munkaerőhiány okozta extra munkamennyiség a hétköznapokban is jelentős terhet ró az egészségügyi dolgozókra, azonban ez a teher számottevően fokozódik a decemberi időszakban, hiszen a kollégák közül aki teheti, szabadságra megy. Az egészségügyi ellátás ugyanakkor nem állhat le, sőt bizonyos területeken ilyenkor lényegesen többet kell dolgozni, mint a hétköznapokban. Korábban ez a szeparáció borzasztóan megviselte az ügyeletet adó személyzetet, és persze a betegek is gyakran érezték magányosnak, elhagyatottnak magukat. A covid némileg átírta ezt érzést, hiszen az elmúlt hónapokban sokan voltak kénytelenek hozzászokni ahhoz, hogy távol vannak a szeretteiktől, akár azért, mert dolgoznak és ellátják a betegeket, akár azért, mert betegként kell intézményben, de legalábbis a családtól távol gyógyulni. Új kapcsolati formákat tanultunk, a korábban semmibe vett kommunikációs lehetőségek – üzenetek, telefon- és videóhívások – a nehéz időkben nagyon sokat jelentettek a betegeknek és az ellátóknak egyaránt.

A megélt járvány okozta változások ellenére sem könnyű ez az időszak. Azok a páciensek, akik állapotuk miatt nem engedhetők haza, ezekben a napokban sokkal kiszolgáltatottabbnak, magányosabbnak érzik magukat. A mi feladatunk, hogy amennyire lehet, pótoljuk az otthont, és a kórházi személyzetnek kell – jó esetben hozzátartozói segítséggel – gondoskodni a karácsonyi hangulatról. Ez egyszerre nehéz és könnyű. Egy időben van jelen a fájdalom, a szomorúság és a hiány, a feldíszített folyosók és betegszobák hangulata, illetve a megértő, odafigyelő személyzet által megteremtett sajátos, keserédes, de valahol mégiscsak élvezhető és valódi élményt adó hangulat és remény. Igen, be lehet csempészni a karácsonyt és az ünnepi hangulatot a kórházakba. Karácsonyfa, szaloncukor, bejgli mindig akad, halk zene szinte bárhol szólhat. A kedves szavak, mozdulatok nélkülözhetetlenek. Az intézmények egy részében istentisztelet is elérhető a betegek számára, több helyen önkéntesek enyhítik a család nélküli elesett betegek magányát, félelmeit. Azok, akik akár betegként, akár ellátóként töltöttek már karácsonyt kórházban, biztos, hogy fel tudnak idézni magukban valamilyen speciális, ehhez az időszakhoz/helyzethez kötődő pozitív, kedves emléket.

Karácsony a kórházban

Akit várnak otthon, az iparkodik gyógyulni, és a lehető leghamarabb hazajutni, hogy szerettei körében tölthesse az ünnepet. A magányosok és az otthontalanok viszont fogódzót és szeretetet keresnek. Vágynak a törődésre, a fizikai és lelki melegségre, és ez az érzés a szenteste környékén még inkább felerősödik. Leginkább azok az idősek érzik magányosnak magukat, akik a távolság miatt kiszorulnak a családi ünneplésből, vagy rosszabb esetben nincsenek már hozzátartozóik. Sokan kényszerülnek arra, hogy orvosok, ápolók társaságát és figyelmét keresve igyekezzenek komolyabb egészségügyi baj nélkül is kórházban keresni menedéket. Vannak, akik őszintén beismerik, hogy azért nem szeretnének hazamenni, mert nem lenne kihez szólniuk, de olyanok is akadnak, akik felnagyított tünetekkel próbálják elérni, hogy benntartsák őket az olyannyira vágyott odafigyelés reményében. Ilyenkor nagyon fontos, hogy megértsük a beteg elsődleges motivációját, és próbáljunk támaszt nyújtani, még akkor is, ha az orvosszakmai vélemény nem indokolná az ellátást, vagy a kórházi felvételt. Segítsünk nekik túljutni a mélyponton, és a kórház/személyzet terheitől függően adjunk számukra otthont erre a pár napra.

Neel Burton oxfordi pszichiáter szerint az emberek jobban odafigyelnek egymásra az ünnepi időszakban, ami általánosságban javítja az öngyilkossági statisztikákat. Nagyobb kockázatnak vannak ugyanakkor kitéve a pszichiátriai, valamint végstádiumú betegek – annak ellenére is, hogy ezek a páciensek általában megfelelő figyelmet kapnak az ellátó személyzettől. Angliában például évente 150, pszichiátriai osztályon kezelt beteg követ el öngyilkosságot. Mivel a lelki segélyvonalak hívásszáma jól mérhetően nő, a szokásosnál is gondosabban kell figyelni azokra, akik ilyenkor segítségért kiáltanak, hogy megelőzzük a tragédiákat, és eltérítsük a veszélyeztetetteket a végzetes lépésektől.

Végezetül minden olvasónak szeretnék áldott Karácsonyt, sok-sok meghitt és boldog pillanatot kívánni. Szóljon ez az időszak a valódi szeretetről, odafordulásról, elfogadásról, megértésről – otthon és a kórházakban is. Nagyon remélem, hogy mindenki talál kapaszkodót, és a legelesettebbek számára is valóban az ünnepről szól majd az elkövetkező néhány nap.