Betegként és gyógyítóként is nehéz kórházban átélni a karácsonyt. A betegek kiszolgáltatottabbnak, magányosabbnak érzik magukat, a gyógyító személyzetnek pedig a sokszor a szokásostól több feladat mellett a család hiánya is terhet jelent.
Teremtsünk karácsonyi hangulatot azoknak, akik a kórházakban töltik az ünnepet!
Az egészségértés fejlesztését gyermekkorban kell elkezdeni
Sajnos közismert tény, hogy a magyar lakosság egészségértése kifejezetten alacsony. Erre az – egyébként nem kizárólag hazánkra jellemző – jelenségre szeretnénk felhívni a figyelmet, és konkrét példákat, esetleg megoldási javaslatokat felsorakoztatni.
Semmittevés és FOMO
Charlie Ravioli egy hároméves New York-i kislány képzeletbeli barátja, aki életkorában és habitusában a kislány bátyjára, szokásaiban pedig a manhattaniekre hasonlít. Rettentően elfoglalt, alig lehet elérni telefonon, találkozni pedig szinte lehetetlen vele, így aztán Charlie Ravioli pontos tükörképe mindazoknak, akik zsúfolt naptárral vagy a legrosszabb esetben applikációval tudják összehozni a baráti találkozókat.
Az idősek és a digitális világ
Koncertteremben ülünk. A legáhítatosabb pillanatban felharsan egy idegesítő telefonhang, tulajdonosa, egy idős hölgy, perceken át kétségbeesetten kutat a retiküljében. Az élelmiszeráruház pénztárjánál állunk, de percek óta nem halad a sor, mert egy idős úr elfelejtette a PIN-kódját, és a gyerekeit hívja, hátha ők emlékeznek rá. Mindannyiunk számára ismerősek ezek a helyzetek, és talán sokan voltunk tanúi annak is, ahogy az idős embereket ilyenkor leszidják vagy megalázzák a náluk fiatalabbak. Miért nem figyel oda jobban? Miért lusta arra, hogy megtanulja a pofonegyszerű dolgokat?
A kiégésről
A burnout szindróma felkerült a WHO betegségeket és rendellenességeket jegyző listájára, mint a nem megfelelően kezelt munkahelyi stressz okozta állapot. A bejegyzés azt járja körbe, hogyan érinti az egészségügyben dolgozókat, mit lát benne a filozófus, és miért generációs alapélmény.
Fától az erdőt: megint a gyaloglásról
Kapcsold ki a telefonodat, és hagyd, hogy a természet az öt érzékszerveden keresztül megnyugtassa a testedet és a tudatodat!” Szakmai blogunk új bejegyzése is erről szól: az erdőterápiáról, az erdő, a fák és a növények jótékony hatásáról szól.
Mi a hosszú élet titka?
Egyre tovább élünk. De vajon növelhető-e a várható élettartam a végtelenségig?
Betegfókusz: szép gondolatból realitás
A betegfókusz fogalmáról egyre gyakrabban olvashatunk a nemzetközi egészségügyi szakirodalomban, a legfontosabb kérdés azonban az: hogyan lehet a szép gondolatokból valóság? Hogyan érhetjük el, hogy a vizsgálati eredmények, a dokumentáció és a statisztikák között ne vesszen el az ember, hogyan építhetjük újjá az orvos és beteg közötti értékalapú, bizalmi kapcsolatot?
Milyen szerepe van a dúlának a szülés során?
Számos tévhit övezi a dúlák munkáját. Cikkünk ezeket szeretné eloszlatni, és közelebb hozni az olvasókhoz ezt a fontos szakmát.
Paradigmaváltások az egészségügyben I.
Negyed évszázada végeztem az egyetemen, és ez alatt az idő alatt nagyon sokat fejlődött, változott az orvoslás. Jelen írásomban néhány, ebben az időszakban bekövetkezett szemléletváltozást szeretnék bemutatni, a teljesség igénye nélkül.